Közelebb az általános sztrájkhoz – az egészségügyi szakszervezetek javaslatainak elemzését ígéri a miniszter

Kőrössy Andrea 2018. május 02., 16:31

„Egyelőre” kitartanak az egészségügyi szakszervezetek a beharangozott tiltakozó akciók mellett, de a hét végén még tárgyalni akarnak a szaktárcavezetővel és a kormányfővel.

Sorina Pintea és Leonard Bărăscu a szerdai tárgyalás után Fotó: Facebook/Sanitas

Eredménytelenül zárult szerdán az egészségügyi szakszervezetek és a minisztérium illetékesei közötti tárgyalás, a megbeszélés után ugyanis Leonard Bărăscu, az ágazat alkalmazottainak többségét tömörítő Sanitas elnöke bejelentette: „egyelőre” nem mondanak le a következő napokban tervezett tiltakozó akciókról. Ennek értelmében

május 7-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak, május 11-én pedig általános munkabeszüntetést robbantanak ki.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter eközben arról számolt be: fel fogja vázolni Viorica Dăncilă kormányfőnek a szakszervezeteknek a béranomália feloldására vonatkozó javaslatait. Arra az újságírói kérdésre, hogy az érdekvédelmi tömörülések felvetései egybeesnek-e a hatóságok elképzeléseivel, a tárcavezető úgy fogalmazott: „ezek nagyjából azonosak”.

„Még elemeznünk kell a javaslatokat, és elméletben tesztelnünk kell ezeket, hogy lássuk, elérik-e a kitűzött céljukat, hogy senki ne veszítsen meglévő fizetéséből” – magyarázta Sorina Pintea az Agerpres hírügynökségnek. Az egészségügyi miniszter arra is kitért, hogy az általános sztrájk „nem jó ómen”, állítása szerint ugyanis az elsődleges cél a páciensek folyamatos ellátása.

Leonard Bărăscu mindenekelőtt az egységes bérezési törvény módosítását tartotta fontosnak, szerinte enélkül nincs esély a helyzet megoldására. „Az már a miniszterelnök és a kórházmenedzserek – akikkel a kormányfő nemrég személyesen tárgyalt – feladata, hogy kitalálják, hogyan és milyen kritériumok alapján módosítanak” – szögezte le a Sanitas elnöke. Bărăscu szerint ugyan kitartanak a meghirdetett tiltakozó akciók mellett, de a hét végén még tárgyalnak a többi szakszervezeti illetékessel.

„Elképzelhető, hogy lesz még egy találkozónk a miniszterrel, miután az elképzeléseinket kifejtette a kormányban, illetve a miniszterelnökkel, hogy megossza az álláspontját. De a program egyelőre marad” – idézte Leonard Bărăscut a Hotnews.ro hírportál. A Sanitas vezetője arról is beszámolt:

eddig 35 ezer aláírást gyűjtöttek össze az általános sztrájk kirobbantásához.

A folyamat kissé lelassult a szabadnapok miatt, de az érdekvédelmi tömörülés elnöke bízik benne, hogy meghaladják az 50 ezer aláírást.

A Sanitas április 19-én döntött arról, hogy május 7-én figyelmeztető sztrájkot tartanak, május 11-én pedig általános munkabeszüntetést robbantanak ki, amennyiben a kormány nem oldja meg az új bértörvény és a pótlékszabályozás alkalmazása nyomán kialakult kaotikus helyzetet. Mint ismeretes, noha egyes alkalmazottak – elsősorban az orvosok és az asszisztensek – bére valóban jelentősen emelkedett, az ágazat számos dolgozója kevesebb pénzt vihetett haza ebben a hónapban.

Ennek legfőbb oka, hogy a pótlékok arányát az alapbér 30 százalékára korlátozták, holott sokan eddig 75–100 százalékos többletjuttatást is kaptak.

A bércsökkenés többek között a gazdasági és adminisztratív személyzetet, a vegyészeket, valamint a biológusokat érinti. Hetekig tartó ködösítés után Sorina Pintea nemrég elismerte, hogy az egészségügyi alkalmazottak mintegy 10 százalékának valóban csökkent a juttatása, szerinte azonban a kórházmenedzsereken múlik, hogy a rendelkezésre álló pótlékokat arányosan osszák el.