Dugába dőlt állami tankönyvkiadás – szakértők a magánkiadóknak szóló licit meghirdetését javasolják

Kőrössy Andrea 2018. április 27., 11:07

Bizonytalanná vált a 2018/2019-es tanévben használandó tankönyvek sorsa, miután alkotmányellenesnek nyilvánították az állami kiadó átalakítására vonatkozó rendeletet. A szaktárcának ezek után két lehetősége maradt.

Archív Fotó: Veres Nándor

Könnyen elképzelhető, hogy ezúttal sem készülnek el határidőre, a 2018/2019-es tanév elejére a tankönyvek, miután az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentmondónak találta az állami tankönyvkiadó létrehozására vonatkozó rendeletet, ezzel pedig teljesen áthúzta a kormány számításait.

Az Adevărulnak nyilatkozó szakemberek szerint a Valentin Popa vezette oktatási minisztériumnak ezek után két lehetősége van:

azt javasolják a kabinetnek, hogy fogadjon el egy kormányhatározatot az alkotmányellenesnek nyilvánított sürgősségi rendelet helyett, vagy alkalmazza az eddigi eljárást, azaz licitet hirdet a magánkiadók számára.

A határozat azért jelenthet megoldást, mert a taláros testület azt találta alaptörvény-ellenesnek, hogy a Didaktikai és Pedagógiai Kiadót sürgősségi kormányrendelettel akarták átszervezni, a kormányhatározatot azonban ugyancsak megtámadhatják a bíróságon, ez pedig további csúszást eredményezne.

Ştefan Vlaston, az EDU CER (Oktatási és Kutatási) Egyesület elnöke rámutatott:

a 2018/2019-es tanévet érintő tankönyvkiadás egyelőre teljesen leállt,

hiszen minden utólagos jogi eljárást az immár alkotmányellenes 2017/76-os sürgősségi kormányrendelet alapján indítottak el. „Nehéz megmondani, hogy most mi következik. A legfontosabb kérdés, hogy vajon van-e elég idő arra, hogy a tankönyvek elkészüljenek a tanévkezdésre. Szerintem nincs már elég idő” – fogalmazott a szakértő.

Gabriel Ispas volt oktatási államtitkár, aki a szaktárca jogi osztályát irányította, úgy vélte:

az egyetlen út, hogy beleférjenek a határidőbe, ha a minisztérium licitet hirdet a magánkiadóknak.

Ispas arról is beszámolt, hogy az állami tankönyvkiadó átalakításáról rengeteget tárgyaltak a különböző szakbizottságokban, az ügyben az igazságügyi minisztérium is megfogalmazott javaslatokat. A volt államtitkár ugyanakkor nem tudott magyarázatot adni arra, hogy az oktatási tárca végül miért sürgősségi rendelettel intézkedett.

Daniela Vişoianu, a Koalíció az Oktatásért Föderáció elnöke arról beszélt: nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az oktatási minisztérium a politikai nyomás miatt rendszeresen elnagyolja a hivatalos dokumentumok elfogadását megelőző vitát és utánajárást. Szerinte Liviu Pop volt tárcavezetőnek – aki szívügyének tartotta és kezdeményezte a tankönyvkiadás államosítását – számot kell adnia arról, hogy kapott-e az alkotmányellenesség lehetőségére vonatkozó figyelmeztetést.

Polixeniu Anghel, a romániai kiadókat tömörítő szövetség ügyvezető elnöke eközben arról számolt be:

„ha a szaktárca nem fontoskodik az egységes tankönyvkiadással”, a segédeszközök elkészülhettek volna már június végére,

hiszen a kerettanterveket és az iskolai programokat időben kiadták, a magánkiadók pedig már október–novemberben nekiláttak volna ezek kidolgozásának. Anghel szerint a kiadás egységesítése egyértelmű visszaélés, ezt a taláros testület döntése is alátámasztja. „A diákok minden bizonnyal megint egy éjszaka alatt összeállított tankönyvpótló kiadványokat fognak kapni” – vélekedett az ügyvezető elnök.