Abból él, hogy magyar – Nádasdy Ádám költő a Szent György Napokon

Bíró Blanka 2018. április 25., 22:56

Vívódásairól, gyerekkoráról, a másság megéléséről, költészetről, műfordításról beszélt lefegyverző őszinteséggel, humorral Nádasdy Ádám Artisjus irodalmi nagydíjjal kitüntetett alkotó kedd este Sepsiszentgyörgyön, A rend a dolgok végén című közönségtalálkozón.

Fotó: Szent György Napok

A Szent György Napok kulturális hetén a Bod Péter Megyei Könyvtárban Szegő János irodalomkritikus, a budapesti Magvető kiadó szerkesztője beszélgetett a költő, műfordító Nádasdy Ádámmal, aki közben műveiből olvasott fel. Mint kiderült, a gyerekként olvasgató, térképeket nézegető Nádasdy építész szeretett volna lenni, de a matematikával furcsa viszonya volt – „érdekes megoldásokat javasoltam, de az eredmény soha nem jött ki” –, így az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) angol–olasz szakán végzett.

Az, hogy negyven éve áll a katedra mögött, költészetét is befolyásolja, hiszen tanárként megpróbál a hallgatók fejében valamit „átállítani” – költőként ezt már nem tartja fontosnak, mint fogalmazott, mások energikusabban nekimennek az olvasónak, hogy gondolja másként.

„Mindig ugyanazzal foglalkozom: a nyelvvel. Bár az angol tanszéken tanítottam, magyarra fordítok, magyarul írok, általános nyelvmunkás vagyok. Ezért nem tudok elmenni innen, hiszen ebből élek, hogy magyar vagyok, a magyar nyelvet használom” – mondta az alkotó.

Beszélt édesapjához fűződő kapcsolatáról is. Az apa, aki a múlt század egyik legfontosabb magyar színházi és operarendezője volt, úgy viselkedett, mint a régi arisztokrata családokban, ahol kéthetente odavezették a gyereket a családfő elé, aki megkérdezte, jól van-e, hogy halad a tanulmányaival.

A verseit is az édesapa halála után jelentette meg, hiszen gyerekként írt ugyan gúnyverseket, dalszövegeket, de első komolyabb verseit akkor, amikor 19 évesen szerelmes lett egy fiúba. „Ettől nagyon megijedtem, hiszen akkor erről nem lehetett beszélni. Nem volt kedvem álca mögé bújni, nem akartam, hogy apám ebbe belelásson, így harmincéves is elmúltam, mire az első kötetem megjelent” – idézte fel Nádasdy Ádám.

Az „ars interpretandiról”, a fordításról szólva elmondta, számára a zeneiség nem olyan fontos, inkább a tartalomra helyezi a hangsúlyt. „Színházaknak dolgozom, a közönségnek néhány másodperc alatt meg kell értenie, ami elhangzik. Shakespeare-t nem lehet könnyíteni, eljönnek a gimnazisták a Hamlet előadásra, és a végén holtfáradtan támolyognak ki, mert kénytelenek voltak mindent megérteni. Az Arany János-fordítás gyönyörű, de olyan, mint a zene, az ember egy idő után kikapcsol, nem figyel.

Nekem fontos, hogy az üzenet átjöjjön, ha túl szépen muzsikál, nem hat eléggé”

– mondta a műfordító. Dante Isteni színjátékáról szólva kifejtette, drámai jambusban fordította, különben úgy látja, olyan, mint egy tankönyv, hiszen elmagyarázza, mire kell vigyázni, mi vár ránk a túlvilágon. „Ha felmegyek a mennybe, nálam lesz ez a könyv, és akkor Szent Péter azt mondja majd: jól van, fiacskám, mehetsz” – fogalmazott Nádasdy Ádám.