Tizennyolcan életüket vesztették egy kínai karaokeklubban történt tűzvész során

MTI 2018. április 24., 08:23

Legkevesebb 18 halálos áldozata van a dél-kínai Kuangtung tartományban fekvő Csingjüan városának egyik karaokeklubjában keddre virradóra történt tűzesetnek: a történtek során legalább öten megsérültek – közölték hírügynökségek a rendőrségre hivatkozva.
 

A tüzet időközben eloltották: a rendőrség gyújtogatásra gyanakszik – az ügyben vizsgálatot indítottak. A kínai hatóságok időközben Liu Csunluként azonosították a feltételezett gyújtogatót. A 32 éves férfi után körözést adtak ki. A rendőrség emellett 200 ezer jüan (120 ezer lej) nyomravezetői díjat is kitűzött.

Liu Csunlut azzal gyanúsítják, hogy egy veszekedést követően ő rakta a tüzet a három emelet magas Lan Kvai Fong nevű bárban – jelentette a CCTV kínai hírtelevízió. A tévé úgy tudja, hogy el is torlaszolta a klubhelyiség egyetlen ki- és bejáratát, ami miatt a vendégek nem tudtak elmenekülni.

Az életeket követelő tűzesetek nem számítanak ritkának Kínában, mivel a biztonsági óvintézkedéseket gyakran figyelmen kívül hagyják.