Újraosztják a tandíjmentes helyeket? – Japánsztrájkba lépett a BBTE vezetősége is

Kőrössy Andrea 2018. április 23., 17:16

Még sok idő eltelik addig, mire végleges lesz az állami egyetemeken a tandíjmentes helyek elosztása a rektori tanács elnöke szerint. Hétfőn ugyanakkor az oktatási miniszter a hallgatók képviselőivel találkozott. Eközben a BBTE vezetősége is japánsztrájkba kezdett.

Hétfőn a BBTE vezetői is csatlakoztak a japánsztrájkot folytató diákokhoz Fotó: BBTE

További módosításokra lehet számítani az állami egyetemeken az oktatási minisztérium által jóváhagyott tandíjmentes helyek vonatkozásában – nyilatkozta a Hotnews.ro hírportálnak Sorin Cîmpeanu, az Országos Rektori Tanács elnöke. A tanügyi tárcát a negyedik Ponta-kormány alatt, 2014 decembere és 2015 novembere között vezető

Cîmpeanu szerint az üresen maradó helyek függvényében többször is, „bármikor” újraoszthatják ezeket a felsőoktatási intézmények között, „amíg a téma kapcsán párbeszéd zajlik”.

A rektori tanács elnöke rámutatott: mindez attól függ, hogy milyen érvek fognak felmerülni a minisztérium, az egyetemek és a hallgatói szervezetek megbeszélésein. Cîmpeanu kifejtette: a két – a nyári és az őszi – egyetemi felvételi szesszió után miniszteri rendelettel fogják szabályozni a végső beiskolázási számokat. „Még sok van addig, amíg a hallgatóknak szánt tandíjmentes helyek végleges elosztásáról beszélhetünk” – fogalmazott a volt miniszter.

„Nem tökéletes, de tökéletesíthető a módszertan”

A rektori tanács elnöke elsőként beszélt az elosztásnál használt módszertanról is. Kifejtette: az alapképzésen országos szinten rendelkezésre álló 62 ezer tandíjmentes helyből elkülönítettek ötezret a prioritást évező öt szak számára. Az egyetemeknek közölniük kellett, hogy ezeken a szakokon hány diák tanul, és ha mondjuk a felsőoktatási intézmény 100 ezer hallgatója közül ezren választották a megadott képzéseket, akkor ennek megfelelően az 5000 hely 1 százalékával kapott többet az adott egyetem. További 2000 helyet a vidéki gimnáziumokba járó tanulók számára különítettek el, Cîmpeanu szerint pedig a többi 55 ezer helyet pontosan olyan arányban osztották el, mint az előző tanévben.

Mivel először alkalmazzuk ezt a módszertant, nem hiszem, hogy bárki is azt állítaná, hogy tökéletes. De tökéletesíthető”

– fogalmazott a rektori tanács vezetője. Cîmpeanu szerint egyébként azért nem tartottak közvitát a témában, mert a felsőoktatási előrejelzési és statisztikai tanács későn dolgozta ki az említett módszertant. A volt oktatási miniszter arra is kitért: nem akarja azt sugallni, hogy az állami támogatás nem fontos, de úgy véli:

az egyetemeknek eközben a más forrásból, például az EU-tól igényelhető finanszírozások megszerzésére kellene koncentrálniuk főként olyan körülmények között, hogy szerinte évente jóval több hely marad üresen a rossz menedzsment miatt, mint amennyiről most vita zajlik.

Daniel Funeriu, a második Boc-kormány oktatási minisztere, aki 2009 decembere és 2012 februárja között vezette a tárcát, és aki 2011-ben először állította össze a felsőoktatási intézmények ranglistáját, illetve a szakok hierarchiáját, élesen bírálta a jelenlegi tárcavezetőt.

Szerinte egyszerűen a pénz érdekében indított politikai harcról van szó, amelynek semmi köze a hallgatókhoz és az egyetemekhez.

Funeriu Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy Valentin Popa jelenlegi oktatási miniszter törvénytelenséget követett el, mindössze kihasználta, hogy az elmúlt években mindenki félrenézett a vonatkozó törvény módosításakor. A volt tárcavezető ugyanakkor úgy vélte: a felsőoktatási intézmények is felelősek a kialakult helyzetért például azzal, hogy nem teszik nyilvánossá pénzügyi adataikat.

Marius Deaconu, a hallgatói szervezeteket tömörítő országos szövetség (ANOSR) elnöke szerint érthető, hogy a minisztérium előnyben kíván részesíteni bizonyos képzéseket, és az is értékelendő, hogy helyeket különítenek el a vidéki diákok számára, de az átláthatóság hiányát elfogadhatatlannak tartja. Deaconu azt tartja a legsúlyosabbnak, hogy a doktori helyeket úgy osztották el, hogy ezek szakértői felülvizsgálata még el sem készült.

A BBTE vezetői is japánsztrájkolnak

Eközben Valentin Popa oktatási miniszter végre hajlandó volt tárgyalásokat kezdeni az érintettekkel: a tárcavezető hétfőn délután a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Temesvári Nyugati Tudományegyetem, a Bukaresti Egyetem és a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem hallgatóinak képviselőivel, illetve az ANOSR és más országos diákszervezetek vezetőivel találkozott.

A felsőoktatási intézmények hallgatói múlt hét óta japánsztrájkolnak a tandíjmentes helyek igazságtalannak vélt elosztása miatt. Az akcióhoz hétfőn a BBTE vezetői is csatlakoztak: Ioan Aurel Pop rektor és a rektorhelyettesek is fehér karszalaggal üzentek a döntéshozóknak, illetve szolidarizáltak hallgatóikkal, miután távolról sem találták kielégítőnek a tárcavezető bírálataikra adott reakcióit – írja a Monitorul de Cluj hírportál.

{K1}