Romániai magyar teátrumok is bemutatkoznak a budapesti színházi szemlén

Krónika 2018. április 09., 19:50

Kilenc előadást láthat a közönség az idei Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyet április 18. és 22. között a Thália Színházban rendeznek Budapesten.

Fotó: Jakab Lóránt

Az idei szemle két előadással veszi kezdetét: a nagyszínpadon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában William Shakespeare klasszikusát, a Tévedések vígjátékát láthatja a közönség Bocsárdi László rendezésében,

az Arizona Stúdióban pedig a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Frank Wedekind A tavasz ébredése című darabját mutatja be

– közölték a szervezők az MTI-vel. Az előadásban a temesvári társulat színészein kívül kolozsvári és marosvásárhelyi színművészetis hallgatók is szerepelnek. A produkció a társulat egyik legújabb tagjának, Horváth Annának az első színházi rendezése. Április 19-én ugyancsak két előadást tűznek műsorra.

Bocsárdi László rendezésében a nagyszínpadon lesz látható a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Molnár Ferenc Liliom című darabja.

Ez a produkció a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján többek között a fesztivál fődíját nyerte el. A címszerepben Mátray Lászlót láthatják a nézők. Az Arizona Stúdióban Németh Ákos vígjátéka, az Autótolvajok várja majd az érdeklődőket a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában. Április 20-án az Arizona Stúdióban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Augusztus című produkciójával lép színpadra. A darab Bruno Schulz novellái alapján készült, rendezője Balázs Zoltán, a Maladype Színház művészeti vezetője. Munkáját 2017-ben a legjobb rendezőnek járó Atelier-díjjal jutalmazták a Nemzetközi Színházi Fesztiválon.

Henrik Ibsen Hedda Gabler című drámáját Keresztes Attila rendezésében mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Április 21-én az Arizona Stúdióban a Csíki Játékszín Yasmina Reza Az öldöklés istene című tragikomédiáját tűzik műsorra. A csíkszeredai előadás rendezője Barabás Árpád. A Nagyszínpadon a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház mutatja be Jean Racine Phaedra című előadását Albu István rendezésében.

Április 22-én, a szemle záró produkciójaként a Kassai Thália Színház a finn kortárs író Myka Myllyaho Káosz című darabját adja elő a Nagyszínpadon Czajlik József rendezésében, Varga Lívia, Rab Henrietta és Szabadi Emőke előadásában. A darab érdekessége, hogy a színészeknek saját figurájukon túl, még számtalan más szereplőt kell megjeleníteniük, köztük több férfialakot is – olvasható a tájékoztatóban.