Tarolt a külhoniaknál a Fidesz, Gyurcsány alakulata alig népszerűbb a viccpártnál

Rostás Szabolcs 2018. április 09., 16:26

A négy évvel ezelőtti országgyűlési választáshoz hasonlóan idén is elsöprő többséggel nyer a Fidesz a határon túli szavazók között. Várhatóan mintegy kétszázezer levélszavazat érkezik a választási irodához Budapestre.

Egyértelmű politikai opció. Gyimesi csángó népviseletbe öltözött férfi szavaz a csíkszeredai magyar főkonzulátuson Fotó: Veres Nándor/MTI

Bár a levélben feladott szavazatok feldolgozása még csak a felénél tart, az eddigi eredmények arról árulkodnak, hogy a kormányzó pártszövetségen kívül más anyaországi alakulat nem rúg labdába a kettős állampolgároknál. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő délutánig 96 ezer levélszavazatot dolgozott fel, ezekből pedig 91 660 a Fideszt támogatta.

Ez 95 százalékos arányt jelent, az összes többi párt mindössze 5 százaléknyi maradékon osztozik.

A Jobbik 1113 szavazattal áll a második helyen, őt követi 1099 vokssal a Lehet Más a Politika (LMP), 686-tal pedig az MSZP-Párbeszéd. A Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalícióra (DK) eddig 368-an szavaztak, alig tizenhéttel többen, mint a Magyar Kétfarkú Kutyapártra, amely 351 szavazaton áll. Összesen egyébként 378 ezren regisztráltak előzetesen a levélben történő szavazásra, az NVI-től származó információink szerint az irodához eddig 120 ezer levélvoks érkezett be, és összesen 200 ezret valószínűsítenek.

Az NVI hétfő délután frissített (98,96 százalékos feldolgozottságot mutató) adataiból kiderül, a levélben leadott szavazatok összeszámolása során szerzett szavazatokkal eggyel bővült, 134-re nőtt a Fidesz-KDNP által elnyert mandátumok száma, a Jobbiké eggyel csökkent. A határon túli magyarok által leadott levélszavazatokat az országos listás mandátumok szétosztásánál veszik figyelembe. Mivel a levélszavazatok miatt jelentősen megnőtt a Fidesz-KDNP pártlistára jutó szavazat, így ez a lista még egy mandátumhoz jutott, egyúttal a Jobbik elveszített egy listás mandátumot, mert már nem volt elég szavazata az utolsóként kiosztandó mandátum megszerzéséhez, így összesen már csak 25 mandátuma van. Az MTI közölte, a többi pártnak nem változott a mandátumszáma.

Különben a 2014-es országgyűlési megmérettetésen – amikor a külföldön élő, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak először nyílt lehetőségük részt venni a választáson – 128 378 érvényes szavazat érkezett a külhoni magyarok részéről (a legtöbb, 58 ezer Erdélyből). Közülük akkor 122 588-an, a voksolók 95,49 százaléka szavazott a Fideszre. Négy évvel ezelőtt a levélben szavazók névjegyzékében 193 793 külhoni magyar választópolgár szerepelt.