Az újításokra is összpontosít Keszeg Vilmos néprajzkutató, az EME új elnöke

Krónika 2018. április 09., 15:57

A hagyományőrzés mellett szükség esetén az újításoktól sem fog visszariadni, természetesen a tagság véleményére alapozva – jelezte Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár, akit a hét végén választottak az Erdélyi-Múzeum-Egyesület (EME) új elnökévé.

Fotó: Kiss Gábor

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott rendezvényen Keszeg Vilmos megköszönte a bizalmat, amely a másfél évszázados múltra visszatekintő tudományos egyesület élére állította – olvasható az EME közleményében.

A leköszönő elnök, Sipos Gábor történész megnyitó beszédében visszatekintett az elmúlt két ciklusra, az egyesület életében legfontosabbnak vélte a hagyományőrzés és a megújulás egységét.

Kiemelte az EME történelmi, irodalomtörténeti és nyelvészeti részlegén folyó forrásfeltáró és kiadói munka határokon átnyúló jelentőségét, mint mondta, ennek további fenntartása elsőrendű feladat. A rendezvényen megemlékeztek az EME elhunyt tagjairól, a múlt közgyűlés óta eltelt esztendőben Asztalos Lajos, Kántor Lajos, Lakatos Loránd József, Márkus István, Márton László Ferenc, Péter György, Szilágyi Pál, Tamás István, Tamás Lajos, Vincze Zoltán, Wágner István, Kicsi Józsefné Szalántzy Erzsébet tagtársuktól vettek végső búcsút. A főtitkári jelentés szóbeli kiegészítését Bitay Enikő terjesztette elő, az utóbbi két ciklus eredményeire is visszatekintve

kiemelte az Erdélyi Digitális Adattár jelentőségét, a Kutatóintézet programokban megfogalmazott közeli és távlati céljainak megvalósításait, a szakosztályok tudománynépszerűsítő tevékenységét, illetve az újonnan megalakult fiókegyesületek szerepét.

Fábián Botond gazdasági tanácsos mutatta be az elmúlt év gazdálkodására vonatkozó jelentést. Imecs Veronka az ellenőrző bizottság jelentését ismertette. Az ötévente kiadott Entz Géza-díjban Vincze Zoltán A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899–1919) című munkája részesült. A szerző már korábban, betegágyán értesült a jó hírről, de április 4-én elhunyt, épp a díj átadásakor kísérték utolsó útjára. A díjat fiai fogják átvenni.

A szakosztályok és a választmány javaslata alapján az EME közgyűlése tiszteleti taggá választotta Murádin László nyelvészprofesszort és Somai József közgazdászt, gazdaságtörténészt.

T. Veress Éva biológus gróf Mikó Imre emléklapot vett át tudományos kutató és egyetemi oktató munkájának elismeréseképpen. Az EME elnöke a következő négy éves ciklusra Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár, főtitkár Bitay Enikő, alelnökök Gyéresi Árpád, Kerekes László, Péntek János, Sipos Gábor, gazdasági tanácsos Fábián Botond, jogtanácsos Bányai József.