Beomlott a volt polgári leányiskola épülete Nagybányán

Krónika 2018. március 27., 16:28

Műemlék épület omlott be a hétvégén Nagybányán, a Felsőbányai utcán lévő egykori polgári leányiskola külső falának egy része pénteken reggel dőlt össze.

Fotó: Nagybánya.ro

A Nagybanya.ro hírportál Kovács Richárd és Vida Noémi nagybányai RMDSZ-es önkormányzati képviselők közleményét közölte, amelyben megdöbbenésüknek adnak hangot az eset miatt.

Rámutatnak, az épület első emeleti és földszinti fala egyaránt a járdára omlott, és öt-hat méter széles lyuk keletkezett.

A műemlék épület évek óta üresen áll, egyre rosszabb állapotban, melyet lepellel takarták el a járókelők elől. „Meggyőződésünk, hogy a megoldást nem az épület teljes lebontása jelenti, hanem annak javítása és konszolidálása; a beomlott rész visszaépítése; az épület eredeti állapotának és jellegének visszaállítása” – írják az RMDSZ tanácsosai, emlékeztetve, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzat felkérésére a helyi rendőrség többször is megbüntette a tulajdonost hanyagság miatt.

„Felhívjuk a megyei intézmények és érintettek figyelmét, hogy kövessék kellő odafigyeléssel az épület sorsát, tegyenek meg mindent az épület eredeti állapotának visszaállításáért” – zárul a közlemény.

Ez emlékeztet, az 1891–92-ben épült ingatlanban négyosztályos állami polgári leányiskola működött, később a görögkatolikus püspökség székhelyeként is szolgált. A kommunizmusban, 1948–54 között vegyipari technikai középiskola, majd a 2-es számú Magyar Tannyelvű Elméleti Középiskola működött benne.