Bíróságon érvénytelenítenék a magyar zászló használata miatt kirótt bírságot a polgármesterek

MTI 2018. március 19., 18:42

A közigazgatási bíróságon próbálja érvényteleníteni a március 15-én kihelyezett magyar zászlók miatt kirótt bírságolási jegyzőkönyveket Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Antal Árpád (balra) és Bokor Tibor (jobbra) is megfellebbezi a bírságot Fotó: Kocsis B. János

Erről Bokor Tibor kézdivásárhelyi és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke beszélt egy közösen tartott hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.

Amint Tamás Sándor elmondta:

a prefektus a zászlótörvény alapján bírságolt, de a törvény végrehajtási utasításait rögzítő, 2001-ben elfogadott kormányhatározat 2002-es kiegészítése kitér arra, hogy „azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket is”.

A politikus szerint ez a jogalapja annak, hogy a március 15-i rendezvényeken évről évre használják a magyar nemzeti színeket.

Antal Árpád András megemlítette: Viorica Dăncilă miniszterelnök és Liviu Dragnea, a vezető kormánypárt elnöke is köszöntötte a romániai magyarokat nemzeti ünnepükön, és mindketten normalitást tükröző üzenetet fogalmaztak meg. Hozzátette: a prefektus – a törvény értelmében – a kormány megyei megbízottja, és

„mély szakadék tátong” a vezető bukaresti politikusok üzenetei és a Kovászna megyei prefektus cselekedetei között.

Úgy vélte: erre három magyarázat lehetséges. Megtörténhet, hogy a kormány egyet mond, és mást cselekszik, de az is lehetséges, hogy Sebastian Cucu prefektus szembemegy a saját kormányával, vagy nem a kormány, hanem más intézmények utasításai alapján jár el. Hozzátette, ha az első változat bizonyosodik be, akkor az politikai tárgyalást igényel. Ha viszont az utóbbi kettő valamelyike, akkor a prefektusnak mennie kell a tisztségéből.

Fotó: Kocsis B. János

Bokor Tibor hozzátette: a prefektus vagy nem értette meg a kormány üzenetét, vagy mást képvisel, mint a kormány. Úgy vélte: ha nem a kormányt képviseli, akkor oda kell küldeni azokhoz, akiket képvisel.

Jobb lett volna, ha eljön az ünnepünkre, és felolvassa a miniszterelnök üzenetét”

– jelentette ki Bokor Tibor.

Tamás Sándor a sajtótájékoztatón a magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatban elmondta: az RMDSZ háromszéki szervezete 40 ezer szórólapot készített a választásokkal kapcsolatos tudnivalókról, és 107 háromszéki településen közölte egy-egy helyi aktivista telefonszámát, aki kérésre segítséget tud nyújtani a felmerülő problémákban.

Antal Árpád arra is kitért, hogy az RMDSZ további támogató aláírásokat gyűjt a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez. Hozzátette: immár hat országban gyűlt össze a megszabott küszöbérték, de az egymillió aláírásból még mintegy százezer hiányzik.

Kovászna megye prefektusa március 14-én és március 15-én is 5000-5000 lejes bírságot rótt ki Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesterre amiatt, hogy az ünnepre a magyar nemzeti jelképekkel díszítették ki a városokat, és nem gondoskodtak arról, hogy minden magyar zászló mellé egy román zászló is kerüljön.