„Nem alkotmányellenes az önrendelkezés” – interjú a Romániából kitiltott Dabis Attilával

Gyergyai Csaba 2018. március 17., 11:56

Magyarázatot vár a román hatóságoktól jogszerűtlennek tartott kitiltására Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja, aki szerint a román alkotmányban valójában nincs egyetlen olyan rendelkezés sem, amely tényleges alkotmányjogi akadályát képezné Székelyföld területi autonómiájának.

Dabis Attila: a területi autonómia mint intézményes megoldás nem mond ellent, és nem sérti Románia alkotmányos rendjét Fotó: Médiaklikk

– A székely szabadság napja alkalmából a múlt szombaton tartott megemlékezésre és felvonulásra igyekezett Marosvásárhelyre, amikor a magyar–román határon a román határrendészek feltartóztatták. Kitiltásáról többnyelvű végzést adtak át, amely furcsamód indoklást nem tartalmaz. Váratlanul érte ez a döntés?

– Tekintve, hogy a székely szabadság napján minden évben előfordulnak jogellenes hatósági retorziók, amikor megálltunk az ártándi határátkelőnél, viccesen megjegyeztem az utastársamnak, regisztrálja a pontos időt, mert lehet, hogy itt leszünk egy darabig. Ennyiben tehát számítottam gáncsoskodásra, ilyen messzemenő következményekkel járó jogtiprásra viszont nem.

– Ön szerint mi lehet az oka a román hatóságok lépésének?

– Az ügynek ebben a szakaszában azért nem érdemes találgatni, mert a labda a román hatóságok térfelén pattog.

Nem nekem kell törekednem arra, hogy megerőltessem a fantáziámat, és megpróbáljam a román mélyállam zsákutcás gondolkodásába beleélni magam, hanem a román hatóságoknak kell a fenntartásaikat egyértelműsíteni velem szemben.

A 2005/102-es sürgősségi kormányrendelet értelmében – amelyre a számomra kiállított dokumentum is hivatkozik – a kitiltásra vonatkozó döntést bírósági tárgyalásnak kellett volna megelőznie. Az lett volna a jogszerű, ha az ügyben eljáró bukaresti táblabíróság már egy korai szakaszban tájékoztatott volna arról, hogy az ügyészség különböző okok miatt azt gondolja rólam, hogy veszélyt jelentek a közbiztonságra vagy a nemzetbiztonságra.

A tárgyalás részeként engem be kellett volna idézni, hiszen a védelemhez, és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog engem is megillet.

Ezt követően az eljárást lezáró bírósági határozatot ki kellett volna közölni, hogy tisztában legyek a jogkövetkezményekkel, és igény esetén tudjak jogorvoslatért folyamodni. Ezekből semmi sem valósult meg. Pillanatnyilag nemhogy a kitiltásom körülményeivel nem vagyok tisztában, de azt sem tudhatom, hogy létezik-e egyáltalán ezzel kapcsolatban bármilyen határozat.

{K3}

– 2011-ben önkéntesként kapcsolódott be a Székely Nemzeti Tanács munkájába, és szerepet vállalt a szervezet nemzetközi kapcsolatainak a kiépítésében. Miért tartotta fontosnak, hogy segítse az önrendelkezésért küzdő székelyföldi szervezetet?

– Az egyetemi évek során viszonylag korán eldöntöttem, hogy a kutatásomban az önrendelkezési kérdésekre fog koncentrálni. A pusztán elméleti vizsgálódást azonban némiképp passzívnak ítéltem meg. Igyekeztem ezért egy olyan értelmiségi attitűd kifejlesztésére, amelynek keretében magától értetődő, hogy a megszerzett elméleti tudást a közéleti gyakorlatban is alkalmazzam.

Meglátásom szerint az „írástudó” embernek felelőssége van, hogy aktívan tegyen érte, hogy legalább a közvetlen környezetében változtatást generáljon olyan viszonyokban, amelyeket visszásnak lát, és amelyeknek a jobbá tételében az ő tudása is hozzá tud járulni, még ha csak a maga szerény módján is.

Külkapcsolatok. Dabis Attila Andoni Ortuzar, a Baszk Nemzeti Párt elnöke (balra), illetve Iñigo Urkullu, Baszkföld kormányzója társaságában Fotó: SZNT

– Vannak egyébként erdélyi gyökerei?

– Erdélyi gyökereim – már ameddig sikerült visszavezetnem a családfámat – nincsenek, más határon túli magyar gyökereim viszont igen. Édesanyám ugyanis Kárpátaljáról származik, az Ungvár közelében fekvő Kincseshomok településen nőtt fel. Gyerekkorom jelentős részét magam is itt töltöttem bátyámmal együtt. Nem meglepő tehát, hogy a hagyományos nemzeti közösségek ügye iránt már korai időtől kezdve kialakult bennem egy határozott fogékonyság.

{K2}

– Véleménye szerint milyen a nemzetközi megítélése a székelyföldi autonómiatörekvéseknek?

– Ha egy szóban kellene válaszolnom azt mondanám: vegyes. Vannak olyan, akár magas pozícióban lévő tisztségviselők, akiknek az alapoktól kell elkezdeni magyarázni a székelység helyzetét és törekvéseit, mert alapvető folyamatokkal nincsenek tisztában. Azok körén belül pedig, akik számára ismert a háttér, és követik az eseményeket, két tábor rajzolódik ki.

Az egyik gyanúval, és bizalmatlansággal szemléli a status quo megváltoztatására irányuló újabb önrendelkezési kísérletet, és elsősorban biztonságpolitikai kihívásként viszonyul hozzá.

Van azonban az a tábor, amely komolyan gondolja, hogy az autonómiakonstrukciók – ha sokszor zajos út is vezet megvalósulásukhoz – mégiscsak stabilitást elősegítő, nem aláásó tényezőt jelentenek. Ez a felfogás a tudományos társadalomban széleskörűen osztott, de megannyi nemzetközi szervezet határozata és ajánlása is ezt támasztja alá.

Ennek az egyébként kedvezően széles tábornak a körében van egy fokozott szimpátia a székely ügy iránt, amit elsősorban az generál, hogy nehéz helyzete ellenére a székelység békés és demokratikus eszközökkel küzd a céljaiért.

Ez a tényező egyben e törekvés hosszú távú sikerének az egyik záloga is.

{K1}

– A budapesti Corvinus Egyetemen szerzett a közelmúltban doktori címet. A Tévhitek az autonómiáról című, Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia hatályos alkotmányával. Kifejtené röviden, hogyan jutott erre a következtetésre?

– A nevezett doktori értekezésben végrehajtott jogi doktrínaelemzés, illetve összehasonlító analízis bebizonyította, hogy hamis az az előfeltevés, miszerint a területi autonómia ellentmond Románia alkotmányos rendjének, illetve, hogy sértené annak egységes, oszthatatlan és nemzeti jellegét. E felfogás az autonómia és az államhatalom közti kapcsolatokban fellelhető tévhitekre vezethető vissza. A területi autonómia mint intézményes megoldás nem mond ellent, és nem sérti Románia alkotmányos rendjét.

Számos más európai állam alkotmánya is rendelkezik az állam egységes és oszthatatlan voltáról (például Olaszországban, Finnországban vagy Spanyolországban), ezen rendelkezések mégsem szabnak gátat a regionális autonómiáknak, többek között a demokratikus politikai kultúra és a jogállamiság fejlettebb voltából fakadóan.

A jelenleg hatályos román alkotmányban tehát valójában nincs egy olyan rendelkezés sem, amely tényleges alkotmányjogi akadályát képezné Székelyföld területi autonómiájának. A fennálló akadályok nem alkotmányjogi, hanem politikai természetűek, amelyeket a politikai diskurzus folyamán rendre alkotmányjogi köntösbe bújtatnak, ezzel hátráltatva a magyar nemzetiségű állampolgárokkal való hatékony párbeszédet a közösség decentralizációval kapcsolatos törekvéseire vonatkozóan. Ezen törekvéseket ugyanis a román állami intézmények a történelmi neheztelések okán az állam egységére való fenyegetésként értelmezik.

Illusztráció Fotó: Haáz Vince

– Lát arra esélyt, hogy elkezdődjön a román–magyar párbeszéd önrendelkezési ügyben?

– A román modell alapjaiban hibás. Érdemi decentralizáció nélkül képtelenség hatékonyan működtetni egy olyan rendkívül sokszínű társadalmat, mint amilyen a romániai.

Ahol ekkora kulturális, civilizációs, vallási, földrajzi eltéréseket terelnek egybe a határok, ott a túlzott központosítás csak a hatékonyság hiányára garancia.

A túlzott centralizáció Romániában a túlzott korrupciónak is az egyik fő forrása, ami legalább annyira elviselhetetlen a többségi társadalom számára, mint a számszerű kisebbségben lévő nemzeti közösségeknek.

A modern Románia igazi tragédiája, hogy minden etno-centrizmusa ellenére az állam még a többségi társadalomnak sem volt képes élhető viszonyokat teremteni.

Ezt a tényt előbb-utóbb a románoknak is fel kell ismerniük, és tenniük kell egy lépést a párbeszéd, és ezzel a megoldás irányába. Románia ugyanis nem az az ország, amelyik megengedhetné magának azt a luxust, hogy lemondjon csaknem másfélmillió, a szülőföldjén boldogulni akaró polgáráról, pusztán azért mert ők magyar nemzetiségűek.

Fotó: Haáz Vince

– Mekkora esélyét látja a székelyföldi autonómia megvalósításának?

– A téma kutatójaként pontosan tudom, hogy a társadalomtudományoknak mennyire korlátozott a prognosztizáló képessége, így erre a kérdésre mindig ugyanazt szoktam válaszolni: minél többen, minél intenzívebben dolgozunk rajta, annál hamarabb lesz székely autonómia.

Másfajta eljárást ír elő a kormányrendelet

A román határrendészet az EU állampolgárainak a romániai szabad mozgásáról szóló 2005/102-es sürgősségi kormányrendeletre hivatkozott abban a jegyzőkönyvben, amelyben Dabis Attilát nemkívánatossá nyilvánították Romániában. A kormányrendelet kimondja: azokat az idegen állampolgárokat lehet nemkívánatos személlyé nyilvánítani, akik olyan tevékenységeket folytattak, folytatnak vagy – alapos gyanú alapján – akarnak folytatni, amelyek veszélyeztetik a nemzetbiztonságot vagy a közrendet.

A jogszabály szerint a nemkívánatossá nyilvánításról az illetékes szervek kérésére a bukaresti táblabíróságnak kell döntenie, de az eljárásra be kell idéznie az érintett személyt is. A jogszabály szerint egytől tíz évig terjedő időszakra szólhat a nemkívánatossá nyilvánítás, amit azonban meg is lehet hosszabbítani. Arra is kitér a kormányrendelet, hogy a nemzetbiztonsági okokból kitiltott személyekkel semmiképpen nem közölhető a kitiltás oka. A nemkívánatossá nyilvánított személy azonban a végzés közlése utáni tíz napban fellebbezhet a végzés ellen. Fellebbezését a legfelsőbb bíróság bírálja el legfeljebb öt nap alatt.

A bírósági ügyeket összesítő portál keresőprogramja egyébként nem ad ki egyetlen olyan ügyet sem, amelyben Dabis Attila nevű személy lenne érintett. A Krónika a hét elején levélben fordult a táblabírósághoz az ügyben, választ azonban eddig nem kaptunk.