Megjelent az afrikai sertéspestis Szatmár megyében

MTI 2018. március 14., 19:53

Afrikai sertéspestist (ASP) diagnosztizált a magyar-román határtól mintegy 4 kilométerre a Román Állategészségügyi Szolgálat. A kitörés miatt néhány újabb magyarországi, határ menti településen is állategészségügyi korlátozó intézkedéseket vezettek be.

Közölték: az afrikai sertéspestis gyanúja a Szatmár megyei Újbereken (Bercu Nou), egy háztáji állományban merült fel, amit március 12-én az előzetes laboratóriumi vizsgálatok is megerősítettek. A román állategészségügyi hatóság haladéktalanul meghozta a jogszabályokban előírt intézkedéseket, a járványügyi nyomozás folyamatban van.

A 2018 januárjában, Mikolán megállapított afrikai sertéspestis kitörés miatt elrendelt 3 kilométeres védőkörzet, valamint 10 kilométeres megfigyelési körzet területe módosult, ezáltal a megfigyelési körzet Magyarország területére átnyúló része is.

A magyar állategészségügyi szolgálat haladéktalanul kibővítette az állategészségügyi megfigyelési körzetet: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Garbolc, Nagyhódos, Kishódos, Méhtelek, Zajta, Rozsály és Tisztaberek teljes közigazgatási területe, illetve Kispalád külterületének egy része került korlátozás alá. Az állatorvosok a korlátozás alá vont területen hamarosan felkeresik a sertéstartókat, hogy számba vegyék és megvizsgálják a sertéseket. Az érintett területen belül tilos a sertések bármilyen célú szállítása. A sertéstartóknak a gazdaságaikban észlelt minden megbetegedett, vagy elhullott sertésről értesíteniük kell a hatósági állatorvost, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat.

A betegségről, annak európai terjedéséről és a védekezési lehetőségekről további információk olvashatók a Nébih honlapján: http://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis.