Szociális szolgáltatások: csak elméletben segít a kormány

Bíró Blanka 2018. március 07., 17:02

A szociális szolgáltatások megszokott költségeit a kormány határozza meg, illetve állja, ám a valóságban a kiadásoknak alig 55 százalékát fedezik – hívta fel a figyelmet Vass Mária, a Kovászna megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője.

Fotó: Barabás Ákos

Kifejtette, minden évben a megyei önkormányzat pótolja a hiányt, ugyanakkor a helyi önkormányzatok is hozzájárulnak a gyerekvédelmi és a fogyatékkal élőket segítő intézmények fenntartásához. Az igazgatóság idén is háromoldalú szerződést írt alá a Kovászna megyei és a helyi önkormányzatokkal, eszerint a megye és az egyes települések hozzájárulnak a szociális rendszerben levő kiskorúak, fogyatékkal élők és idős személyek ellátásának éves költségeihez.

Vass Mária elmondta, Háromszéken az elmúlt év végén 1052 felnőtt és gyermek ellátott volt a rendszerben, akik rendelkezésére 26 szolgáltatás áll. A helyi önkormányzatoknak a hozzájuk tartozó településekről származó ellátottak alapján kell a hozzájárulást fizetniük, a minimális fenntartási költségek 10 százalékát.

Kovászna megyében 885 árva vagy elhagyott kiskorú van, közülük 239 hivatásos nevelőszülőnél, 309 bentlakásos elhelyezésben, 337 családi elhelyezésben, továbbá 42 kiskorú látogatja a nappali központokat, 81 fogyatékkal élő kiskorú a rehabilitációs központokat, és 44 felnőtt, fogyatékkal élő személy van bentlakásos otthonban.

A megyében összesen 5981, fogyatékkal elő szerepel a nyilvántartásokban, 5368 felnőtt és 613 kiskorú. A megyei önkormányzat fenntartásában működik ugyanakkor a hídvégi öregotthon, amely 84 idős személynek biztosít bentlakást.

„A kormány nem a valós kiadásokat veszi figyelembe, amikor a standard költségeket központilag meghatározza, így egyre nagyobb a különbözet, amit pótolni kell” – fejtette ki Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke. Megjegyezte, a kormány a szociális feladatokat rendre az önkormányzatokra hárítja, de anyagi forrásokat nem biztosít, sőt idén a személyi jövedelemadó csökkentése miatt országszerte nehéz helyzetbe kerültek a megyei és helyi önkormányzatok egyaránt.