Laura Codruţa Kövesi: egymilliárd eurót „szerzett” a DNA

Balogh Levente 2018. március 06., 17:30

Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész szerint az általa vezetett intézmény munkája nyomán egymilliárd euróval kellett volna gazdagodnia az államkasszának, de az összeg tetemes részét nem sikerült behajtani.

Laura Codruţa Kövesi szerint az ügyészek teljesítették a feladatukat, a további lépések megtétele a pénzügyi hatóságok dolga Fotó: Simion Mechno/Agerpres

Közel egymilliárd eurónak kellene befolynia az államkasszába az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nyomozásainak eredményeként – állította kedden Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze. A jogerős ítélettel zárult korrupciós ügyek során keletkezett anyagi károk megtérítéséről szóló konferecián rámutatott: az, hogy ezek az összegek nem folynak be az államkasszába, nem a hatályos törvényeken múlik, hanem azon, mennyire tartják tiszteletben a károk megtérítésére vonatkozó ítéleteket.

Kövesi elmondta,

2013 óta a DNA ügyészei összesen mintegy kétmilliárd eurónyi vagyont helyeztek zár alá. Azóta 992, vagyonelkobzásról szóló jogerős ítélet született, össszesen közel egymilliárd euróról. Ennek azonban csupán mintegy 10–11 százalékát sikerült eddig behajtani.

„Mindig is fontosnak tartottam az okozott károk megtérítését. Figyelembe kell vennünk a DNA által folytatott vizsgálatok jellegzetességét, azt, hogy magas színtű korrupciós ügyekről van szó, amelyek magas tisztségeket betöltő vagy jelentős vagyonnal rendelkező személyeket érintenek. A várakozásaink ennek nyomán nagyok a károk megtérítését illetően" – hangoztatta Kövesi.

A főügyész szerint a statisztika azt mutatja, hogy a DNA teljesítette az ezzel kapcsolatos feladatát.
„Releváns számadatokkal rendelkezünk. Miután megtörtént a havak felleltározása, következik az elkobzásuk, ám fölmerül a kérdés: mi történik az erre vonatkozó ítéletekkel?

Mi ügyészekként teljesítettük a feladatukat, a további lépések megtétele a pénzügyi hatóságok dolga"

– mutatott rá.

A DNA főügyésze azt is elmondta, hogy Románia területén található vagyonelemek zárolásáról van szó, ugyanakkor megfigyelhető az a tendencia, hogy egyre több elkövető nyit külföldi bankszámlát vagy vásárol ingatlant az ország határain kívül. Ennek nyomán a DNA franciaországi és spanyolországi ingatlanokat is zár alá helyezett már, valamint ciprusi, németországi és svájci bankszámlákat.

Augustin Lazăr: az ügyészek egyharmada nyugdíjba vonulhat

Az ügyészek több mint egyharmada nyugdíjba vonulhat, amennyiben az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvények módosítsai abban a formában lépnének hatályba, ahogy a parlament elfogadta őket – jelentette ki Augustin Lazăr. A legfőbb ügyész a Digi 24 hírcsatorna által hétfőn este sugárzott interjúban kifejtette: a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő Legfesőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) is jelezte, hogy számításai szerint csak 2018. január végéig 747 ügyész lett volna jogosult nyugdíjba vonulni, illetve majdnem 1500 bíró.

„Ez visszautasíthatatlan ajánlat lenne egy ügyész vagy bíró számára, hiszen a feltétek a következők: szeretnél nyugdíjba vonulni nagyobb nyugdíjjal, mint a fizetésed, vagy maradni akarsz, minden elveszítve? Ilyen körülmények között számos bíró és ügyész számára nem érné meg, hogy folytassa a tevékenységét" – mutatott rá Lazăr.