Alkotmányellenes a miniszterek, honatyák, polgármesterek „üzletelését” lehetővé tévő törvény

Hírösszefoglaló 2018. március 06., 15:03

Alaptörvénybe ütközőnek ítélte az alkotmánybíróság azt a törvényt, amelynek értelmében a parlamenti képviselők és szenátorok, a miniszterek, a polgármesterek, a prefektusok és a megyeitanács-elnökök egyéni vállalkozókként kereskedelmi tevékenységet folytathatnak.

Fotó: Ccr.ro

A 2003/161-es törvényt módosító jogszabályról Klaus Johannis államfő kért normakontrollt január 18-án. A törvényt december 20-án fogadta el a képviselőház döntő kamaraként, miután a szenátus elutasította azt – emlékeztet az Agerpres.

A jogszabály eltörölné a köztisztséggyakorlás és az üzleti tevékenység átláthatóságáról szóló, 2003/161-es törvény azon kitételét, amely tiltja a szenátorok, a képviselők, a kormánytagok, a prefektusok, az alprefektusok, a polgármesterek, az alpolgármesterek, a megyeitanács-elnökök és a tanácselnök-helyettesek számára, hogy kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozók legyenek.

Az államfő többek között azzal érvelt az alkotmánybírósághoz küldött beadványában, hogy mivel a jogszabály a törvényhozók jogállását is érinti, együttes ülésen kellett volna szavaznia róla a parlament két házának, de ez nem így történt, sőt: a szenátus el is utasította az indítványt. Johannis ugyanakkor rámutatott: sértené a közérdeket, ha az üzleti életben is részt vevő személyek döntenének a közpénzek felhasználásáról.