Egyre többen vezetnek drog hatása alatt, új törvényekre és hatékonyabb szűrésre volna szükség

Bíró Blanka 2018. március 05., 08:48

Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban egyre-másra jelennek meg hírek olyan sofőrökről, akik kábítószeres befolyásoltság alatt vezetnek, az elmúlt években ugyanis aggasztóan megnőtt az ilyen esetek száma. A szakemberek nemcsak a veszélyekre, hanem a megelőzés fontosságára is felhívják a figyelmet.

Fotó: Pixabay.com

Döbbenetesen megsokszorozódott a kábítószeres befolyásoltság alatt gépkocsit vezetők száma az elmúlt tíz évben Romániában, a tendencia megfordítása érdekében szükség lenne a vonatkozó törvények módosítására és hatékonyabb szűrésre, de elsősorban a megelőzés terén rengeteg a tennivaló – hívta fel a figyelmet Dégi László Csaba kolozsvári szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára.

A szakembert annak kapcsán kerestük meg, hogy az elmúlt időszakban rengeteg hír jelent meg a hazai sajtóban olyan sofőrökről, akik drogfogyasztás után ültek volánhoz, és okoztak kisebb-nagyobb baleseteket.

Dégi László Csaba a Krónikának elmondta: míg 2005-ben hat ilyen jellegű kihágás szerepelt a hivatalos statisztikában, 2016-ban már 103 esetet regisztráltak. „Döbbenetes, hogy tíz év alatt közel tizennyolcszorosára emelkedett a kábítószeres befolyásoltság alatt gépkocsit vezetők száma az Európai Unió számára készült jelentés szerint is. A mintázat folyamatos növekedést mutat, hiszen egy év alatt is megkétszereződött az érintettek száma” – magyarázta a szociológus az egyelőre 2016-ot felölelő jelentésre hivatkozva, a 2017-es adatok ugyanis még feldolgozás alatt állnak.

A jelenség értelemszerűen elterjedtebb a nagyvárosokban, a sort Bukarest, Temesvár, Kolozsvár és Jászvásár vezeti, de a lista elején szerepel Hargita és Kovászna megye is.

A törvény egy kalap alá veszi a kábítószert az alkohollal

Dégi László Csaba lapunknak kifejtette: a büntető törvénykönyv ugyanúgy kezeli a kábítószeres befolyásoltságot, mint az alkohol hatása alatti vezetést, tehát pénzbírságot, illetve a következmények súlyossága függvényében börtönbüntetést róhatnak ki az elkövetőre.

Fotó: Pál Árpád

A jogszabály ugyanakkor többféleképpen értelmezhető, hiszen nem ír elő például határértékeket, mint az alkohol esetében – amelynél megadott mennyiség fölött bűncselekményről beszélünk –, így gyakorlatilag zéró toleranciaként értelmezhető. A rendőrség ugyan igyekszik elejét venni a problémának, a járőrök például képzéseken vesznek részt, hogy hatékonyabban felismerjék a drogfogyasztókat, de mindez keveset ér, hiszen

egyetlen romániai rendőr sem rendelkezik drogszondával, ehelyett gyanú esetén vérvizsgálatot kérhetnek. A pontos szűrést az is bonyolítja, hogy az esetek nagy részében, 50-80 százalékában az alkohol és a kábítószer fogyasztása együtt jár, a kettő között nagy az átjárás.

Egy másik hiányosság, hogy a törvény nem tesz különbséget az egyes drogok között, holott a befolyásoltság, a módosult tudatállapot igencsak eltérhet. A leggyakrabban használt marihuána például csökkenti a reakcióidőt, zavarja a koordinációt, miközben a Romániában ritkábban felbukkanó kokain agresszivitással jár, ami ugyanúgy veszélyezteti a közlekedés biztonságát.

Dégi László Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy a különböző gyógyszerek, főként a nyugtatók vagy az allergiára szedett antihisztaminok is hasonló veszélyt jelentenek, erre szerinte már a receptet felíró orvosnak figyelmeztetnie kellene a pácienst,

hiszen nem biztos, hogy elolvassa az útmutatót. Az egyébként a különböző szerek felezőidejétől függ, hogy mikor fejtik ki hatásukat, a marihuána hatása például 2-3 óráig tart, azonban a szervezetben több napig is kimutatható.

Szociológiai stratégiák kidolgozását javasolja a szakember

A szociológus a Krónikának hangsúlyozta: nemzetközi tanulmányok egyértelműen kimutatták, hogy az alkohol és a kábítószer hatása alatt vezetők esetében hétszer nagyobb a valószínűsége, hogy halálos balesetet okoznak, vagy halálos baleset áldozataivá válnak, tehát a közlekedésben résztvevő többi emberre és saját magukra is veszélyt jelentenek. Úgy véli,

minden területen oda kell figyelni a megelőzésre, már a sofőriskolában tanítani kellene, hogy a kábítószer ugyanakkora veszélyt jelent, mint az alkohol.

Hozzátette: szociális stratégiákat kellene kidolgozni, így ha valaki tudja, hogy droghoz nyúlhat, már előre szólhat a barátainak, hogy abban az állapotban ne engedjék volánhoz, vagy az autókulcsot is átadhatja, hiszen a módosult tudatállapotban már nem gondolja végig, de előtte felmérheti, mit tehet saját magáért és másokért. Dégi László Csaba ugyanakkor rámutatott, éppen az a csoport fogyaszt a legnagyobb eséllyel kábítószert, amely amúgy is a legnagyobb kockázati tényezőt jelenti a közlekedésben, hiszen a legtöbb közúti balesetet a statisztika szerint fiatal férfiak okozzák.

Fotó: Pál Árpád

„Tévhit, hogy drog hatása alatt nem veszélyes vezetni”

Kalóz János György drogprevenciós szakember, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum megelőzéssel foglalkozó irodájának vezetője is egyetért azzal, hogy

a jelenség igencsak aggasztó, és sürgős cselekvésre lenne szükség. Szerinte tágabb értelemben társadalmi problémáról beszélhetünk,

például a folyamatosan táguló internet-hozzáférés megkönnyíti a kábítószer beszerzését is. Kalóz János György a Krónikának kifejtette: az elmúlt években a drogfogyasztók száma is növekedett, de valószínűleg azért is szerepel a téma egyre gyakrabban a médiában, mert egyre többen akadnak fenn a szűrőn.

A szakember arra a tévhitre is felhívta a figyelmet, miszerint a kábítószer hatása alatt nem annyira veszélyes autót vezetni, mint ittasan, elmondása szerint ezt rengetegen elhiszik. „Elmennek szórakozni autóval, nem isznak alkoholt, de bevesznek valami anyagot arra hivatkozva, hogy az csak megdobja a hangulatot, és úgysem mutatják ki a rendőrségi ellenőrzés során. Ez nagyon veszélyes tévhit” – hangsúlyozta a Krónikának a pszichológus. Rámutatott:

a drog nem minden esetben befolyásolja a reakcióidőt, de akkor is vakmerőbbé teszi a gépkocsivezetőt, aki ezzel veszélyesebbé válik, hiszen gyorsabban hajt, azt hiszi, jobban tud vezetni.

Kalóz János György rendkívül veszélyesnek tartja, hogy a különböző parti- és dizájnerdrogokhoz egyre olcsóbban hozzá lehet jutni, a különböző internetes fórumokon még receptet is találnak a fiatalok, hogy házilag miként készíthetik el ezeket. Szintén a világhálón terjednek azok a téves információk, miszerint ezek a szerek tulajdonképpen veszélytelenek, holott olyan mértékű függőséget okozhatnak, mint a heroin.

Fotó: Pál Árpád

„Nagyon nehezen tudjuk felvenni a harcot. Lépéselőnyben vannak a terjesztők, nyerésre állnak. Rengeteg információhoz jutnak a fiatalok az interneten, ezt nehéz kivédeni” – magyarázta. A szakember úgy vélte: a megelőzésben különösen nagy szerep hárul a szülőkre, akiknek oda kell figyelniük az online tartalmak szűrésére, ugyanakkor megfelelő értékrenddel kell felvértezniük a fiatalokat, mert a sivár érzelmi világból gyakran menekülnek a gyors és könnyű élvezeteket ígérő kábítószerekhez.

Nemrég egyébként Nagyváradon állítottak meg a rendőrök egy 18 éves fiatalt, aki minden bizonnyal tudatmódosító szer hatása alatt vezetett.

A közlekedési rendőrök rutinellenőrzést tartottak, amikor feltűnt nekik, hogy a Volkswagen ifjú sofőrje ideges, és összefüggéstelenül beszél, emiatt a kórházba vitték, ahol vért vettek tőle. Néhány hete ugyanakkor a román sajtóban kisebb szenzációt okozott, hogy egy bukaresti férfi BMW-jével nagy gyorsasággal hajtott bele egy útkereszteződésbe, ahol szándékosan nekiment három másik autónak, majd kiszállt a kocsiból, és a nyílt utcán bántalmazta és fenyegette feleségét. A férfi a sajtónak nyilatkozva elismerte, hogy ő is és felesége is kábítószert, állítólag kokaint fogyasztottak. A férfit gyilkossági kísérlet gyanújával vették őrizetbe.

Február elején Lugoson kaptak el egy Krassó-Szörény megyei 23 éves rendőrt, aki saját autóját vezette cannabis hatása alatt. Miután a rutinellenőrzés során gyanúsan viselkedett, vért vettek tőle, ennek nyomán kimutatták az illegális szert a szervezetében, és bűnvádi eljárást indítottak ellene.