Bővítené tagságát az erdélyi magyar gazdaegyesület

Gyergyai Csaba 2018. március 01., 14:30

Folyamatosan bővítené tagságát az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége, amely a falugazdász-hálózat kiterjesztését is célul tűzte ki magyarországi mintára

Sándor Krisztina és Csomortányi István a kolozsvári sajtótájékoztatón Fotó: EMNT

Ezt Csomortányi István, a szervezet elnöke jelentette be kolozsvári sajtótájékoztatóján. A gazdaszövetség egyébként a múlt hétvégén tartotta meg tisztújító ülését, amelynek keretében Csomortányit újabb két évre elnökké választották.

Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Szövetsége Erdély egyetlen olyan gazdaszerveződése, amely szövetségi formában működik, több mint 20 szervezettel, tagszervezetei jelen vannak Erdély valamennyi történelmi régiójában,

illetve folyamatosan újabb tagok is kérik felvételüket. Csomortányi elmondta, legutóbb a Hegyközi Gazdák Egyesületét vették fel a szövetségbe. A gazdaszövetség vezetőjének ismertetése szerint az elmúlt két évben a magyarországi földművelésügyi minisztérium falugazdász-hálózatának kiépítése is beindult Erdélyben, amelynek köszönhetően az EMGE-szövetség két falugazdász alkalmazásához kapott segítséget, mindketten háromszékiek.

A falugazdászok feladatai közé tartozik a gazdák tájékoztatása a különböző pályázati lehetőségekről,

ugyanakkor munkájuk során pontos képet kell alkotniuk a falvakban működő családi gazdaságokról, mivel a minisztériumnak erről nincs pontos kimutatása. A szövetség a hálózat bővítésének további folytatását várja, remélve, hogy újabb falugazdászoknak tud hasonló lehetőséget nyújtani.

„Az EMGE-szövetség sűrű kapcsolati hálót épített ki az elszakított területeken, illetve Magyarországon, főként a magyar szakminisztériummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, amely a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumát (KEF) is működteti” – mondta Csomortányi István.

A szövetség 2017-ben vált a KEF tagjává, ezáltal szervezeteinek tagjai részt vehetnek azokon a találkozókon, ahol közvetlenül is elmondhatják az erdélyi gazdák problémáit, javaslatait.

Az EMGE-szövetség tagszervezeteinek többsége egyébként partnerségben működik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) területi szervezeteivel, tevékenységeik gyakran közösen zajlottak. Ezúttal a közelgő anyaországi választásokat megelőző regisztrációs folyamatban segítenek, ugyanakkor a levélszavazatok begyűjtésében is. „Nincs senki más, aki akkora érzékenységgel fordult volna munkánk felé, mint az elmúlt 8 év anyaországi kormányzata. Így mi is a folytatáshoz való felhatalmazás megadására bíztatjuk a gazdákat, hiszen a megkezdett munkát nem szabad abbahagyni Erdélyben sem” – mondta Csomortányi.