Barátnőjével együtt végeztek ki egy oknyomozó újságírót Szlovákiában – nyomravezetői díj

Krónika 2018. február 26., 14:15

Meggyilkoltak egy oknyomozó újságírót és barátnőjét Szlovákiában, a bűncselekménynek a nyomozó hatóságok szerint a férfi foglalkozásához van köze.

Jan Kuciak

Ján Kuciaknak, az Aktuality portál oknyomozó újságírójának és élettársának holttestét vasárnap, éjfél körül találták meg a rendőrök a pár nagymácsédi családi házában. Az eddigi információk szerint a galántai járásbeli községben lövések dördültek el a bűncselekmény elkövetése idején, a rendőrséget pedig a család riasztotta, amely már egy hete nem tudott kapcsolatba lépni a fiatal párral.

Az Újszó.com portál beszámolója szerint a 27 éves újságíró főleg adócsalások felderítésével foglalkozott, utolsó cikkét pedig Marián Kočner üzletemberről írta, és főleg a kormányzó Irány – Szociáldemokrácia (Smer) párthoz közeli emberek adóügyeivel foglalkozott. Tibor Gašpar szlovák rendőrfőkapitány hétfői sajtótájékoztatójan közölte, a rendőrség különös figyelmet szentel az ügy felderítésének, mivel Szlovákiában eddig nem történt hasonló eset, hogy egy újságírót – feltehetően – az általa végzett nyomozás miatt gyilkolnak meg.

A férfit a mellkasán érte a lövés, a nőt fejbe lőtték. Egy-egy lövés végzett velük – közölte az országos rendőrfőkapitány.

Az Újszó által idézett Gašpar elmondása szerint a rendőrséget riasztó anya utoljára csütörtökön beszélt a lányával, vagyis a gyilkosság csütörtök és vasárnap között történhetett. A rendőrfőkapitány megerősítette azt is, hogy a nyomozásba bekapcsolódik a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) is. Gašpar azt is tudatta hogy az Aktuality egyes újságírói rendőri védelmet kapnak a közeljövőben.

Megszólalt az ügyben Szlovákia kormányfője, egyben a kormányzó SMER elnöke. Robert Fico úgy foglalt állást: ha kiderül, hogy Ján Kuciak halála összefügg az általa végzett tényfeltáró munkával, akkor ez egy precedens nélküli támadás a szlovákiai demokrácia és sajtószabadság ellen. Fico hangsúlyozta, hogy a gyilkosságokat mihamarabb fel kell deríteni, az elkövetőket meg kell találni és meg kell büntetni. Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter a közösségi hálón tudatta, hogy megszüntette minden programját és visszasietett Pozsonyba, hogy mindenben segítse a gyilkosok kézre kerítését. Hétfőn délután Robert Fico bejelentette azt is, hogy a kormány egymillió eurós nyomravezetői díjat ajánl fel a kettős gyilkosság felderítéséhez vezető információkért. Szlovákiában még soha nem ajánlottak fel ilyen magas nyomravezetői díjat, s arra sem volt példa, a felajánlást maga a kormány tegye meg.

Sajtóbeszámolók szerint Marián Kočner vállalkozó korábban megfenyegette Kuciakot, mikor az cikket írt arról, hogy a vállalkozó eladta egy ingatlan komplexumban található lakását. Az újságíró azt szerette volna tudni Kočnertől, hogy az ellene folyó rendőrségi vizsgálat miatt válik-e meg a vagyonától.