Menesztette a bukaresti Dinamo Vasile Miriuțát

MTI 2018. február 26., 14:02

Szerződést bontott a bukaresti Dinamo labdarúgóklub vezetése Vasile Miriuțával, a román Liga 1-ben szereplő csapat vezetőedzőjével – közölte a klub hétfőn honlapján a hírt.

Fotó: Sport.ro

A szerződésbontásra azt követően került sor, hogy a Dinamo szombati veresége után a tabella hetedik helyén zárta a bajnokság alapszakaszát, s nem jutott be a hatcsapatos rájátszásba. A korábbi magyar válogatott Miriuța szeptember közepe óta irányította a bukaresti csapatot.

A Liga 1 alapszakaszát a kolozsvári CFR nyerte négy ponttal megelőzve az örök rivális bukaresti FCSB-t (volt Steaua).

Miriuța szülővárosában, Nagybányán kezdte játékospályafutását és a román élvonal több csapatában is játszott. 1992-ben került Magyarországra, ahol a Győr, a Videoton és a Ferencváros mezét ölthette magára. 1998-tól Németországban folytatta karrierjét – előbb az Energie Cottbusban, majd a Duisburgban –, 2003-ban pedig visszatért Győrbe, aztán 2004-ben a Honvéd játékosaként vonult vissza. Megszerezte a magyar állampolgárságot, és kilenc mérkőzésen a válogatottban is pályára lépett.