Johannis szerint nem világos Toader jelentése – Tüntetések robbantak ki a DNA védelmében

Krónika 2018. február 22., 22:26

Miközben Klaus Johannis államfő védelmébe vette Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes (DNA) főügyészt, csütörtökön este Bukarestben és több nagyvárosban tüntetések robbantak ki a nyomozó hatóság védelmében.

A több mint egy éve korrupció- és kormányellenes demonstrációkat szervező civil szervezetek felhívására több százan gyűltek össze csütörtök este a bukaresti kormánypalota előtti téren az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének védelmében. A demonstrálók az ellen tiltakoznak, hogy Tudorel Toader igazságügy-miniszter bejelentette: kezdeményezi Laura Codruţa Kövesi tisztségéből való eltávolítását.

{K1}

A bukaresti tüntetők 19 óra körül kezdtek el gyülekezni, román és európai uniós zászlókat lengetnek, és többek között azt skandálják, hogy „Tolvajok, tolvajok!”, „DNA, meg fogunk védeni!”.

Hasonló megmozdulások vannak az ország más városaiban is. Temesváron, Kolozsváron és Iaşi-ban is több százan tüntetnek, a tiltakozók az igazságügyi miniszter és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni jelszavakat skandálnak.

Közben Klaus Johannis államfő ismét védelmébe vette Laura Codruța Kövesit. Az államfő Toadernek a DNA vezetéséről készült jelentésére reagálva közleményében úgy fogalmazott: az igazságügy-miniszter jelentése „nem világos”, az államfőnek pedig más véleménye van a DNA vezetőjének munkájáról. „Így a dokumentumot az államfő szakértői testülete alaposabb tanulmányozásnak veti majd alá” – közölte csütörtök este az elnöki hivatal. A Cotroceni-palota közleményében hozzátette, az államfő minden alkotmányos előjogával élni fog a független igazságszolgáltatás biztosítása és a jogállamiság megszilárdítása érdekében.

A jobbközép ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) – amelynek éléről Johannist államfővé választották – úgy értékelte, hogy az igazságügyi miniszter a főügyész eltávolítására tett javaslatával a „bűnözők oldalára állt”. A szintén ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint a miniszter sutba dobta szakmai tekintélyét és a bűnözők érveit hangoztatva beállt a szociáldemokrata pártelnök „szolgáinak” sorába. A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője ezzel szemben rendkívül szakszerűnek és megalapozottnak találta Toader jelentését és a párt támogatásáról biztosította Toadernek a DNA főügyész eltávolítására irányuló kezdeményezését.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Johannis zöld jelzést fog adni a Kövesi visszahívására vonatkozó igazságügy-miniszteri javaslatnak. „Johannis elnök néhány nappal ezelőtt jelentette ki, hogy nem látja indokoltnak ezt. Ő egy nagyon következetes ember a nyilatkozatai tekintetében, így nem hiszem, hogy most megváltoztatja a hozzáállását, nézőpontját. Úgy gondolom, hogy ez a szakasz le is zárult” – nyilatkozta Kelemen Hunor az Agerpres hírügynökségnek. A politikus úgy véli, a helyzet változatlan marad mindaddig, amíg a DNA vezető ügyésze ki nem tölti hároméves mandátumát.

Az RMDSZ elnöke azt is elmondta, számára nem jelentett sok újdonságot az igazságügyi miniszter által csütörtökön közzétett zárójelentés, mert az olyan részleteket tartalmaz, amelyek közismertek és valósak.