Negyvenéves Daciával ért célba a kolozsvári CsavarGO csapat a Budapest–Bamako-ralin

Bede Laura 2018. február 20., 15:56

A csapatok közötti összetartásról, kulturális élményekről és a versennyel járó kalandokról számolt be a Krónikának Szállassy Noémi kolozsvári egyetemi tanár, biológus, aki először vett részt a tizenkettedik alkalommal rendezett Budapest–Bamako-ralin. 

Fotó: Facebook

A világ legnagyobb amatőr ralijaként jegyzett Budapest–Bamako-versenyen idén 42 ország 456 indulója vett részt, köztük Szállassy Noémi, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának munkatársa, egyetemi adjunktus, biológus.

A rali január 12-én kezdődött, a versenyzők tizenhat nap alatt 8600 kilométert tettek meg a Budapest–Marokkó–Mauritánia– Szenegál–Gambia útvonalon.

„Számomra nagyon érdekes volt az emberi kapcsolatok alakulása. Bár az elején a legtöbben nem ismertük egymást, ahogy haladtunk, és ahogy a versenyzőknek egyre nagyobb gondjaik lettek, érezhető volt az összetartás. Ez főként abban nyilvánult meg, hogy akárhányszor elment mellettünk egy bamakós autó, villantott egyet, kedvesen integetett, és ha azt látták, hogy megálltunk az útszélen, akkor ők is megálltak, és megkérdezték, hogy minden rendben van-e” – mondta el lapunknak Szállassy Noémi. Hozzátette, a bamakósok körében ez így szokott működni, mindenki segít mindenkinek.

{K1}

Mint kifejtette, a rali útvonala a természet szempontjából gyönyörű volt,

az Atlaszon át haladtak Marokkóba, majd kő- és homoksivatagon át, végül a szavannán keresztül vezetett az út. A szervezők úgy tervezték meg az útvonalat, hogy kulturális szempontból nagyon sok érdekes helyet meglátogathattak.

„Amikor leereszkedtünk az Atlaszból, nagyon változatos volt a táj: helyenként cédrusok között mentünk a hóban, tovább haladva pedig sivatag fogadott pálmafákkal, kaktuszokkal és kiszáradt folyómedrekkel. Aztán átmentünk Nyugat-Szaharába, amely nagyon érdekes rész, mert ez elvileg Marokkóhoz tartozik, de még mindig viszályok vannak a mauritánok és marokkóiak között a terület végső státusáról” – magyarázta a biológus.

Rámutatott, a következő állomás, Mauritánia kultúrsokk volt számukra. Szállassy Noémi szerint minden versenyző, amilyen gyorsan csak tudott, áthaladt az államon, ahol hihetetlen szegénység, óriási fejetlenség, rendetlenség uralkodott, a közlekedésben és általában mindenben.

„Szeméthegyek és bűz – ez jellemezte Mauritániát. És nemtörődömség, akik ott élnek, nem igazán tehetnek ez ellen semmit, de nem is próbálnak. Ott történt sajnos egy nagyon súlyos, cserbenhagyásos baleset, mert egy kamion leszorította az egyik társunkat az útról, aki később belehalt a sérüléseibe” – fogalmazott az egyetemi tanár. Hozzátette,

Szenegálban sajnos kigyulladt az autójuk, ezért 80 kilométeren át vontatták őket az első táborig, ahol egyedül maradtak, mert a mezőny továbbment.

Kurkó Dénes sofőr, csapatkapitány másfél napig javította az autót, mert a motor körül az összes vezeték szétégett, ezért a CsavarGo csapat teljesen lemaradt a mezőnytől. „A megadott útvonal bevitt volna a terepre, de a negyvenéves autónkkal nem tudtunk ott menni, muszáj volt az aszfalton maradnunk. Ezért mi Szenegál fővárosa, Dakar felé indultunk, onnan lementünk Gambiába, ahol végül célba értünk” – részletezte a versenyző. Hozzátette, a roncsautó-kategóriában szinte mindenki célba ért, viszont nagyon sok terepjáró tönkrement az úton.

Szállassy Noémi úgy fogalmozott, ha egy hét múlva újra indulhatna, és lenne rá pénze, illetve autója – a Daciát Gambiában eladták –, akkor egyértelműen vállalkozna rá.

Borzasztóan élveztem a rali minden pillanatát. A társaság nagyon változatos volt, kezdve az autószerelőktől a diplomatáig és pszichológusig, sok érdekes emberrel ismerkedtünk meg.

Ami nagyon megdöbbentő volt, az a hihetetlen szegénység, és ez értékrendformáló” – magyarázta a biológus. Mint kifejtette a Budapest–Bamako-ralin szimbolikus díjakat adnak, mert a versenyt egyrészt jótékonysági céllal szervezik.

A szervezők gyűjtőakcióján befolyó összegből két ivóvízkutat fúrtak Gambiában, illetve a szervezőcsapattal ment egy kamion, amely segélycsomagokat szállított. Ezenkívül mindenki vitt magával kis ajándékokat, amelyeket útközben osztogattak a gyerekeknek. A CsavarGO csapat a legtöbb adományt Mauritániában hagyta, főként írószereket, füzeteket, ruhaneműket, illetve az ottani kórháznak gyógyszereket ajándékozott.