Bármilyen messze el lehet menni az autonómiában, amit a többségi társadalommal való egyetértés még elbír – tudtuk meg Gyurcsány Ferenc volt kormányfő éppen aktuális véleményét a határon túliak önrendelkezési törekvéseiről.
Egy óbudai utcában futottam össze a 2004. december 5-ei népszavazáson a kettős állampolgárság ellen kampányoló volt miniszterelnökkel, aki éppen egy dohányboltot keresett, és csak a véletlenen múlt, hogy éppen hozzám fordult segítségért. Útbaigazítottam, majd bekapcsolt diktafonnal vártam rá a bolt közelében.
Legutóbb 2007 augusztusában intézhettem hozzá kérdést a Magyar Hírlap újságírójaként. Akkor látogatott ugyanis Budapestre Mircea Geoană, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori vezetője, akivel a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöki tisztségét is betöltő miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tartott. Akkori kérdésem arra irányult, hogy a magyar szocialisták támogatják-e az erdélyi magyarság önrendelkezési terveit, mire Gyurcsány azt válaszolta, ő a minél szélesebb autonómiákat pártolja ugyan, de „a közösségi autonómia iránti törekvések ebben a régióban az elszakadási törekvések előszobáját jelenthetik”.
Gyurcsány akkor azt is kijelentette, hogy ha Magyarországról támogatnak határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiaigényeket, e törekvéseknek az nem használ, inkább árt. Azzal érvelt, hogy ilyenformán felerősödnének a vélekedések, miszerint az ügyben nem a kisebbségek törekvései jutnak kifejeződésre, hanem egy szomszédos állam követelései. Ilyen előzmények után spontán találkozásunk alkalmával a következő beszélgetést folytattam Gyurcsány Ferenccel:
– Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Kristály Lehel vagyok, székelyföldi publicista. Írtam már önről is néhány cikket…
– Jó napot! Gondolom, nem dicsért meg.
– Valóban. Arra emlékszik még, hogy Mircea Geoană budapesti látogatásakor megkérdeztem, támogatja-e a székelyek autonómiáját?
– És mit mondtam?
– Hogy nem.
– Hogy nem?
– Pontosan.
– Ma nem ezt gondolom, de lehet, hogy akkor ezt mondtam.
– De mégis, milyen bátorítást élvezhetnének az autonomisták – tegyük fel – öntől, aki a nyilatkozataiban folyamatosan megtagadta a határon túli magyarokat, kihátrált mögülük, nem támogatja őket, sőt a szavazati jogukat sem?
– Azt végképp nem! Egyébként ezt most éppen felveszi?
– Igen.
– De nem mondta!
– Dehogynem, jeleztem, itt tartom éppen a szája elé a diktafont.
– Maga nem egy ügyetlen fiúember! Nos…
– Dehogy fordítják annak!
– Hát most… mi ezt gondoljuk, maga ezek szerint máshogy gondolja…
– Igen. Azt, hogy ez olcsójánoskodás.
– Szívesen vitatkozhatunk erről.
– Nem túl felemelő, hogy ön azzal az ígérettel akar miniszterelnök lenni, hogy elveszi a határon túliak szavazati jogát.
– Nézze.
Származás okán, mert az ükapám magyar volt, de közben nem osztozom a politikai közösség sorsával… azt tudom mondani, amit Áder János mondott 25 éve. A köztársasági elnök 25 évvel ezelőtti szövegével értek egyet.
– Csakhogy Áder János akkor azokról beszélt, akik önként mondtak le állampolgárságukról, és nem úgy vesztették el azt, hogy a fejük felett új országhatárokat húztak meg.
– Nem. Áder János mindenkiről beszélt. Én a szöveget olvastam, ezek szerint maga nem olvasta.
– Én is olvastam, pontosan ezért állítom azt, amit.
– De nincsen ilyen distinkció benne! Azt mondta, hogy költözzenek ide egészen egyszerűen és akkor lesz jog. Nekem sincs semmilyen bajom. Üdvözlünk mindenkit, aki jön! Itt éljen, és annak a kormánynak a döntéseit élvezze, vagy szenvedje el, amelyikre szavaz, és akkor teljesen rendben van.
– Éppen imént derült ki, hogy ön sem következetes az autonómia ügyét illetően… Most éppen úgy tűnik, hogy támogatja…
Én ugye azon kevés képviselők között vagyok, s emiatt nagyon sokan nem kedvelnek engem a határon túl, aki az állampolgárság automatikus megadásával sem értett egyet. Azt az európai normát tartom kívánatosnak, hogy aki tartósan helyben él 5-10 évig, az kapjon állampolgárságot. Azt mondta 2004-ben a mai miniszterelnök: ó, csak egy útlevelet adunk, dehogy! Ne vicceljünk már, én vagyok a következetes ebben a kérdésben. Óva intek mindenkit a közép-kelet-európai, bármilyen fajta nacionalizmustól. A viszontlátásra!
– Mikor megy a Székelyföldre?
– Fogalmam sincs.
– Járt már ott egyáltalán? Ismeri az ott élők örömét, bánatát?
– Persze, többször!
– Készül még oda menni?
– Persze! Székelyföld gyönyörű!
Gyurcsány Ferenc 2006. május 30-án Budapesten a következőket jelentette ki: „A kormány (…) törekedni fog arra, hogy a kisebbségi politikában az egyéni emberi jogi megközelítés mellett a kollektív jogok szemlélete is tért nyerjen. Ezen folyamatokat erősítő törekvésként támogatja a határon túli magyarság autonómiaigényeit, az európai elvekkel és gyakorlattal összhangban, és az érintett ország demokratikus politikai erőivel szövetségben”. Kérdés ezek után, hogy ki viccel a következetességgel.
Kristály Lehel, Budapest