Lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép Moszkva közelében

MTI 2018. február 11., 14:58

Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel – közölte vasárnap az Interfax hírügynökség.
 

A gép Argunovo falu mellett zuhant le, a moszkvai régión belül. „A legénységnek és az utasoknak esélye sem volt” – írja az Interfax, ezzel kizárva annak az esélyét, hogy valaki talán túlélhette a katasztrófát.

Nem sokkal később a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium megerősítette a légi baleset hírét. A repülőgép a helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint darabokra tört. Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter és a moszkvai régióközi közlekedési ügyészség vasárnap este egybehangzóan közölte, hogy a Ramenszkojei járásban, Styepanovszkaja falu környékén bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A belföldi járatot teljesítő repülőgép törzse a helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint darabokra tört és szétszóródott.

Az An-148-as gép, amely az Urál hegységtől délre fekvő Orszkba indult, a főváros domogyedovói repülőteréről való felszállás után néhány perccel tűnt el a radarok képernyőiről. Fedélzetén 65 utas és hatfőnyi személyzet tartózkodott.

Makszim Szokolov közlekedési miniszter a baleset helyszínére utazott. A katasztrófa okának megállapítására a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) központi apparátusa indított vizsgálatot. A meteorológiai szolgálat szerint az időjárási feltételek kedvezőek voltak, ezért nem idézhették elő a balesetet. Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és a szerencsétlenség miatt elhalasztotta Szaranszkba tervezett belföldi útját.