Gyenes: megint megcsináltam – Románia legeredményesebb Dakar-motorosa jövőre is elrajtolna Dél-Amerikában

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2018. február 01., 17:28

Rendkívül megerőltető volt az idei Dakar Rali, ezért Gyenes Emánuel szerint már önmagában a célba érés is felért egy győzelemmel.

Fotó: Edoardo Bauer/RallyZone

Senki sem túlzott, aki azt mondta, hogy az idei Dakar Rali volt az eddigi legnehezebb, amióta a versenyt Dél-Amerikába költöztették – vélekedett a Krónikának Gyenes Emánuel, aki a kéthetes viadal megterheléseit kipihenve vág ismét bele az „itthoni rendes munkába”.

A Mani becenéven ismert szatmárnémeti motoros rámutatott, hogy bár a Peruból induló, majd Bolívián át Argentínába vezető útvonal környékét már jól ismerte, ezúttal jóval hosszabb és megterhelőbb terepre vezényelték őket. Navigálniuk is nehezebb volt, ezért az egyes szakaszok teljesítése is hosszabb időt vett igénybe, ez pedig értelemszerűen a pihenésüket rövidítette le.

Biztos így akarták emlékezetessé tenni a versenyzőknek a tizedik dél-amerikai és összességében a negyvenedik Dakart”

– fogalmazott.

A KTM motor nyergében immár pályafutása nyolcadik Dakarját maga mögött tudó pilóta idei versenyét, mint ismeretes, egy lázzal járó meghűlés is nehezítette. „Ez nem hiányzott. Épp a pihenőnap előtt lázasodtam be, és bár kicsit helyrejöttem aznap, végig megfázással bajlódtam” – ecsetelte. Rámutatott, hogy a Dakaron nem egyszerű kilábalni egy ilyen beteg­ségből, hiszen a rendszeres hideg vizes zuhany, a kevés pihenés és az időjárás csak „rontja az esélyeket”.

Gyengébben is mentem, de tudtam: 1-2 napot kell túlélnem, és utána jó lesz”

– osztotta meg kitartása titkát Mani, akinek az első maratoni szakaszon az útvonalat kijelző úgynevezett roadbookja romlott el. A navigációs rendszer műszaki hibája miatt a pilótának kézzel kellett kezelnie a tekercspapírt, és ezért egyszer el is esett a motorjával, amikor levette egyik kezét a kormányról. A megsérült kipufogórendszert saját maga javítgatta, de mint mesélte: szerencsére a másnapi szakaszt törölték, ezért főúton haladhatott, és szervizcsapata is segítségére lehetett, hogy folytatni tudja.

Fotó: Cristiano Barni/RallyZone

Mani, mint ismeretes, eredetileg a maraton kategóriában akart indulni, azzal a nem titkolt céllal, hogy azt pályafutása során másodjára is megnyerje. Be is nevezett, de a dél-amerikai gépátvételkor motorjának teleszkópját már nem tartották megfelelőnek erre a géposztályra. Mint magyarázta, kicserélhették volna az alkatrészt a gyárira, de az itthon összeállított konstrukció mellett döntött, és ezért a szupergyártmányúak kategóriájában jegyezték. „Nem bánom annyira” – tette hozzá a pilóta. Itt a tizedik lett, míg az összesítettben a 23. helyen ért célba.

{K1}

„Az volt a célom, hogy jobb helyezést érjek el, de mivel ennyire nehéz volt az idei verseny és rengetegen kiestek, most mégis úgy érzem, hogy aki végigment, az győztes. Annyira nem vagyok csalódott, hogy nem kerültem be a legjobb húsz közé” – mondta. Amúgy bevallása szerint a finisbe való beérkezés volt számára a legemlékezetesebb, mert a viszontagságok és a fáradtság dacára akkor rendkívül tudott örülni.

Mert megint megcsináltam”

– magyarázta Mani.

Idei terveiről kérdezve közölte: először látnia kell a versenynaptárt, és az Autonet vezetőségével meg kell beszélnie a támogatási lehetőségeket. Az viszont biztos, hogy szeretne egy új Dakar-motort, mert legfőbb vágya, hogy jövőre újfent elinduljon a világ legnehezebb terepraliján.