DNA: titkosított iratok akadályozták a nyomozást az Oprea konvoját vezető rendőr halálának ügyében

Hírösszefoglaló 2018. január 19., 18:11

Azért húzódott el a Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében indított nyomozás, mert várni kellett bizonyos dokumentumok titkosságának feloldására, illetve mert a felek igen nagy számú tanú kihallgatását kérték – állítja a DNA.

Fotó: Jurnalul.ro

Azt követően közölte ezt a DNA, hogy a rendőr családja keresettel fordult a legfelsőbb bírósághoz, kérve, sürgesse meg az ügyben folytatott vizsgálatot – írja az Agerpres.

A vádhatóság pénteki közleményében rámutat,

a dosszié iktatását követően megvádolták Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettest, a General MPM Impex Kft. vállalatot, illetve ennek ügyvezetőjét, Petre Mazilut,

továbbá műszaki szakértői vizsgálatnak vetették alá a balesetben érintett járművet, és kihallgattak több mint hatvan tanút, akik közül többet az érintett felek javaslatára idéztek be – érvel a DNA.

A vádhatóság szerint ugyanakkor öt közintézménynél kérvényezték bizonyos, államtitkot és szolgálati titkot tartalmazó dokumentumok titkosságának feloldását, mely folyamat csak 2018 januárjában zárult le. Az ügyben indított bűnvádi eljárás még folyamatban van - teszi hozzá a DNA közleménye.

Bogdan Gigină rendőr családja azért fordult keresettel a legfelsőbb bírósághoz, mert kifogásolja, hogy túl hosszúra nyúlik az ügyben indított nyomozás. A szolgálatteljesítés közben, balesetben elhunyt rendőr hozzátartozói gyakorlatilag azt kérik a bíráktól, sürgessék meg a DNA által az ügyben folytatott vizsgálatot.

A per első tárgyalását február elsejére tűzték ki.

A család ügyvédje pénteken azt mondta, két év és három hónap telt el a rendőr életét követelő baleset óta, és a szülők úgy vélik, ez észszerű időtartam a vizsgálat lefolytatására. A keresetben azt kérik, a bíróság szabjon meg egy legfeljebb három hónapos határidőt a nyomozás lezárására.

2016. december 6-án a DNA gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta meg Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében. Ugyancsak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik a nyomozás a baleset helyszínén munkálatokat végző cég vezetője, Petre Mazilu, valamint a munkacsoport vezetője, Adrian Corcodel ellen.

A DNA szerint 2015. október 20-án este Bogdan-Cosmin Gigină rendőr közúti balesetben végzetes koponya- és agysérüléseket szenvedett. A baleset pillanatában az áldozat Gabriel Oprea akkori belügyminiszter gépkocsiját felvezető motoros rendőrként teljesített szolgálatot, miközben Oprea Cotroceni negyedbeli lakására tartott.

A baleset pillanatában Gigină 84 km/h sebességgel közlekedett, a sötétség és eső miatt rossz látási körülmények között, így nem vette észre az úttesten ideiglenesen, a General MPM Impex Kft. által elhelyezett akadályokat. A vádhatóság szerint Gabriel Oprea volt az, aki hivatali tekintélyével rábírta a rendőrt, hogy nagyon gyorsan hajtson, ami halálos balesetéhez vezetett.