A PSD kormányfőjelöltje elhatárolódott Tudose akasztásos kijelentésétől

Rostás Szabolcs 2018. január 16., 17:19

Elhatárolódott elődje, Mihai Tudose leköszönő kormányfő akasztásos nyilatkozatától az elmúlt napokban a miniszterelnöki tisztségre jelölt Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselő. Aki mindazonáltal az autonómiát ugyancsak elutasítja.

Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselő, a PSD kormányfőjelöltje Fotó: Facebook

A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) által kedden a kormányfői tisztségre javasolt politikus állásfoglalása eddig elkerülte a közvélemény figyelmét, holott ama kevés megnyilvánulás közé tartozik, amelynek során a román politikai élet szereplői helytelenítették Tudose „fellógatós” kijelentését.

{K1}

Viorica Dăncilă a PSD európai parlamenti képviselőjeként január 13-án, szombaton bocsátott ki közleményt Mihai Tudose akkori kormányfő három nappal korábban elhangzott televíziós kijelentésével kapcsolatban.

Állásfoglalásában a baloldali politikus nemcsak a miniszterelnök akasztásos nyilatkozatától, hanem a halálbüntetés burkolt helyeslésétől is elhatárolódott.

Mihai Tudose ugyanis a bukaresti pedofil rendőr esete kapcsán úgy fogalmazott: „bizonyos bűncselekmények esetében a halálbüntetés is kevés – ha valaki megnyomorít egy gyereket vagy kioltja valakinek az életét”.

Viorica Dăncilă felhívta a figyelmet, hogy Románia az Európai Unió tagállama, ennek megfelelően mindenekelőtt a román állam képviselőinek kell gondoskodniuk az alapvető európai értékek tiszteletben tartásáról. Az EP-képviselő arra figyelmeztette Tudosét, hogy tanúsítson nagyobb felelősséget, és szenteljen több figyelmet a saját megnyilatkozásaira.

„Az ilyen szerencsétlen megközelítések – az akasztással vagy a halálbüntetéssel való példálózás – nem maradhatnak következmények nélkül, és elhatárolódom ezektől. Határozottak vagyunk ama álláspontunkban, miszerint az egységes román nemzetállam alkotmányos elve nem képezheti alku tárgyát, ezt valamennyi román párt és intézmény egyértelműen így gondolja. Éppen ezeknek a dolgoknak az ismeretében szükségtelen használni effajta szerencsétlen megfogalmazásokat csak azért, hogy pontosítsunk valamit, amivel valamennyien egyetértünk” – szerepel Viorica Dăncilă közleményében.

Az elhatárolódáson túlmenően azért is lényeges a miniszterelnöki tisztségre jelölt politikus álláspontja, mivel nyilvánvalóvá tette: szerinte Tudose akasztást emlegetett az autonómiatörekvésekkel összefüggésben. Mint ismert, a román külügyminisztérium a múlt héten azt állította: Tudose nyilatkozata nem volt magyarellenes. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumba rendelt budapesti román nagykövet ugyanakkor Szijjártó Péter tárcavezető beszámolója szerint nyelvtani magyarázatot próbált adni a kijelentésre, miszerint „a lebegni, szállni, lógni igék hogyan viszonyulnak egymáshoz”.

Mihai Tudose leköszönő kormányfő múlt szerdán este a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt nyilatkozta a Realitatea hírtelevíziónak: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.