Bezár a nagyváradi cukorgyár – alkalmazottak és termelők maradnak hoppon

Bálint Eszter 2018. január 16., 10:24

Nem sikerült a termelőknek megvásárolniuk a nagyváradi cukorgyárat, a német beruházó az üzem bezárása mellett döntött.

Fotó: MTI

Bezár a nagyváradi cukorgyár, miután nem sikerült jövedelmezővé tenni – a Pfeifer & Langen német beruházó azonban a Diamant (Gyémánt) márkanevet is magával viszi, és Lengyelországban, valamint Ukrajnában folytatja a termelést. Az érintettek felhívják a figyelmet,

az egykor jobb időket is megért üzem bezárása nemcsak a több mint 200 alkalmazott számára rossz hír, hanem további csaknem száz Bihar, Arad, Szatmár és Temes megyei családnak is, amelyek beszállítói voltak eddig a váradi cukorgyárnak.

A cukorrépa-termesztők különben próbálták menteni a helyzetet, és tavaly szövetségbe tömörülve tettek ajánlatot a gyár megvásárlására, a tárgyalások azonban kudarcba fulladtak. Mint Dan Corbuţ, a szövetkező 85 gazda egyike a Bihoreanul helyi lapnak január elején elmondta, az árról nem sikerült megállapodásra jutniuk, a kért összeg meghaladta a lehetőségeiket.

„2020-ig a cukorrépa-kultúra értéke meghaladja a hektáronkénti ezer eurót, és jó lett volna kihasználni ezt az időszakot, de miután a tulajdonosok így döntöttek, nincs mit tennünk” – nyilatkozta a sajtónak Alexandru Lukacs, az észak-nyugati régió termelői egyesületének elnöke.

Nicolae Hodişan, a Bihar megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője éppen ezért úgy látja, hogy a gazdáknak nem marad más választásuk, mint áttérni más kultúrákra. Sokuk számára viszont ez hatalmas veszteséggel jár, mivel nem számoltak a gyár bezárásával, és hatalmas összegeket fektettek be a cukorrépa-termesztéssel kapcsolatos eszközökbe.

A hivatalos indoklás szerint a német befektető amiatt mondott le a váradi cukorgyártásról, mivel a cukorrépa drágább nálunk, mint például Lengyelországban.

„Az általunk meghozott erőfeszítések dacára, a helyi menedzsmentnek a németországi vezetőséggel vállvetve, nem sikerült bebizonyítani, hogy a gyár versenyképes és jövedelmező lehet” – ismerte el Takács János, a Zahărul vezetője. A kiszivárgott információk szerint az alkalmazottakat két ütemben bocsátják el, annak függvényében, hogy meddig sikerült feldolgozniuk és értékesíteniük a készleteket.

Sajtóértesülések szerint a Váradról távozó befektetői csoport hat ukrajnai gyárát is bezárta, és négy németországi üzeméből is egyre lakat került.