Nem kapnak mindenhol ingyentízórait a diákok a tavalyi törvénymódosítás miatt

Bíró Blanka , Kőrössy Andrea 2018. január 13., 14:50

Felemás helyzet alakult ki a tej-kifli program kapcsán a tavaly nyári törvénymódosítás révén: Kovászna megyében még mindig nem kapnak ingyentízórait a diákok, ezzel szemben Kolozs és Hargita megyében gond nélkül zajlik a program.

Fotó: Veres Nándor

Henning László, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke lapunknak elmondta: az elmúlt években nem volt késlekedés, mert négy évre előre megkötötték a szerződést – éppen azért, hogy elkerüljék a közbeszerzési eljárás körüli hercehurcát és csúszásokat.

A megállapodás azonban tavaly júliusban lejárt, augusztusban pedig a kormány módosította a programra vonatkozó előírást, hogy a tanulók a tej és a kifli mellett gyümölcsöt is kaphassanak.

A kormány intézkedése nyomán a mezőgazdasági minisztériumnak ki kellett volna adnia egy úgynevezett közbeszerzési feladatfüzetet, erre viszont azóta sem került sor, így egyszerűen nincs jogi alap arra, hogy a megyei tanács megszervezhesse a licitet. Henning László hangsúlyozta: mindent előkészítettek, ha a feladatfüzet megjelenik, néhány hét leforgása alatt le tudják bonyolítani a közbeszerzést, így még van remény arra, hogy a háromszéki iskolások és óvodások legalább a második félévben kapjanak ingyenes tízórait.

A megyei tanács alelnöke rámutatott: most azok a megyék vannak szerencsés helyzetben, ahol még érvényes a korábbi szerződés, annak alapján ugyanis biztosítani tudják az élelmiszert.

Ilyen helyzetben van egyébként Kolozs megye, ahol problémák nélkül zajlik a tej-kifli program. Vákár István, a megyei önkormányzat alelnöke a Krónikának arról számolt be: noha a tanév elején volt néhány hetes csúszás, tudomása szerint azóta nincsenek fennakadások, a diákok megkapják tízóraijukat.

Hargita megyében sincs fennakadás: Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke a Krónikát arról tájékoztatta, hogy a 2016-ban megkötött szerződés 2020-ig érvényes, így a tanulók megkapják a tejet és a kiflit.

Henning László egyébként azt tartaná hatékony megoldásnak, ha a már 15 éve működő, szerinte idejétmúlt tízóraiprogram helyett mindenhol meleg ebédet adnának a gyermekeknek. A kísérleti program már elindult az ország bizonyos iskoláiban: első lépésben ötven településen kapnak meleg ebédet az iskolások és az óvodások.

Kovászna megyében Bölön község került be a kísérleti projektbe, ott 530 gyereknek biztosítanak meleg ebédet,

erre decemberben 734 ezer lejt kaptak, most zajlik az újabb közbeszerzés. Henning elmondta, bíznak benne, hogy a projektet kiterjeszti a kormány, ugyanakkor a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal is egyeztetnek, hogy több helyen alkalmazzák a svájci egyház által támogatott melegebéd-programot, ami jelenleg 16 csoportban működik.