Befejeződött a tűzoltás a nagymajtényi gázkútnál

MTI 2018. január 06., 19:58

Húsz nap után befejeződött a tűzoltás a nagymajtényi (Moftinu Mare) gázkútnál - közölte szombaton a romániai katasztrófavédelem (ISU) Szatmár megyei egysége.

Fotó: ISU

Az egyik közösségi portálon publikált közlemény szerint szombaton felszerelték a földgázkút fejét, és elzárták a csapot, így leállították a földgáz és a víz feltörését.

A közel háromhetes tűzoltásban nyolc megye 250 tűzoltója vett részt. Naponta átlagosan 45 tűzoltó volt a helyszínen.

A tűzoltók először eltakarították a lángoktól megolvadt és ledőlt fúrótorony fémszerkezetét, majd levágták a gázkút fejét. A lángok közelében a tűzoltók úgy tudtak dolgozni, hogy társaik vízsugárral hűtötték a környéket. Munkájukat segítette, hogy csütörtökön nagy mennyiségű víz tört fel a mélyből, mely eloltotta a lángokat. A műveletet azonban csak a kútfő felszerelése után tekintették befejezettnek.

A Szatmár megyei Nagymajtényban, a magyar-román határtól mintegy tíz kilométerre december 18-án hajnalban ütött ki tűz egy földgázkútnál.

A kút két és fél héten át több méter magas lángokkal égett. Az érintett vállalat közleménye szerint a balesetet egy váratlan földgázkitörés okozta. A vállalat a földgáz kitermelését készítette elő, és lefúrt a földgázrétegig, de még nem szerelte fel a gázkitörés megelőzését biztosító berendezést. A balesetben senki sem sérült meg.