Az SZNT üdvözli az autonómiastatútum beterjesztését, az RMDSZ és az MPP hallgat

Krónika 2017. december 22., 17:51

Az SZNT köszönetét fejezte ki Kulcsár-Terza Józsefnek, amiért a román törvényhozás elé terjesztette a szervezetnek a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét. Értesüléseink szerint az RMDSZ és az MPP felső vezetősége nem támogatta a lépést.

Fotó: Kristó Róbert

Történelmi pillanatnak nevezi a Székelyföld autonómiatervezetének parlamenti beterjesztését a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely szerint ennél reménytelibb várakozást advent idején nem is kívánhatott volna magának a szervezet és a tömbmagyar régió magyarsága. Az SZNT arra reagált, hogy Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő pénteken egyéni törvényjavaslatként iktatta a bukaresti képviselőházban Székelyföld autonómiatervezetét.

{K1}

Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Izsák Balázs SZNT-elnök leszögezte, a székely nép a törvénytervezet korábbi, kétszeri elutasítása ellenére sem mond le a Székelyföld területi autonómiájáról.

„Az ország törvényhozó szerve a parlament, egyben a romániai társadalmi párbeszéd
legmagasabb szintű fóruma. Ez az egyetlen méltó fórum, ahol a székelység saját jövőjéről párbeszédet folytathat az ország többségi lakosságával. Székelyföld autonómiastatútuma olyan törvénytervezet, amely Székelyföld lakóinak teljes és tényleges egyenlőségét biztosítja, mint ilyen hozzájárul a jogállamiság és a demokrácia elmélyítéséhez Romániában. A törvénytervezet beterjesztésével ezt az üzenetet is meg kell kapnia a román közvéleménynek és a román politikai osztálynak: a székely autonómiatörekvések elválaszthatatlanok azoktól a céloktól, amelyeknek minden elkötelezett román demokrata híve” – állapítja meg a szervezet vezetője.

Izsák szerint a Székelyföld autonómiastatútuma az egyetlen olyan törvénytervezet, amely a román társadalom egészének felmutatja a székely székek által őrzött hagyományos értékeket, azt az akaratot, hogy az ott élő közösség ezeket meg kívánja őrizni. „Történelmi pillanat ez a mai. Székelyföld autonómiastatútumának eddigi nyolc beterjesztőjének (Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Szilágyi Zsolt, Pécsi Ferenc, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Becsek-Garda Dezső és Sógor Csaba) névsora kiegészül egy kilencedik névvel, az Ön nevével” – emlékeztet Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke bízik abban, hogy amíg a román közvélemény és a román politikai osztály is ráébred, hogy a statútum elfogadása Románia érdeke is, „mindig lesznek olyan követei Székelyföldnek, akik támogatják, érvelnek mellette és szavazatukkal megteremtik annak lehetőségét, hogy a tervezet törvényerőre emelkedjen, s ha kell, újra és újra leteszik a román parlament asztalára a székely nép jogos követelését”.

Egyébként nem véletlen, hogy Kulcsár-Terza az SZNT autonómiastatútumát, és nem a saját alakulata, az MPP, valamint az RMDSZ által három évvel ezelőtt kidolgozott, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetet terjesztette be a parlamentben. Lapunk úgy tudja, hogy a területi autonómiát célzó törvénykezdeményezést az RMDSZ vezetősége ezúttal sem tartotta időszerűnek, és nem támogatta a színeiben törvényhozói mandátumhoz jutott honatya indítványát.

Ugyanakkor a Krónika értesülései szerint Kulcsár-Terza József pártbeli felettese, Biró Zsolt MPP-elnök sem pártolta a törvényjavaslat beterjesztését, ezzel magyarázható, hogy a háromszéki képviselő az SZNT statútumával állt elő.

Mindez azért is furcsa, hogy Biró Zsolt eddig rendszerint úgy nyilatkozott, hogy fontosnak tartja az autonómiatervezet előterjesztését a román parlamentben. Arról nem beszélve, hogy az MPP szeptemberi, Gyergyószentmiklóson rendezett választmányi ülésén döntés született arról, hogy még idén benyújtják a bukaresti törvényhozásban az autonómiastatútumot.