Törvénytervezetet iktatott az RMDSZ a bölcsődék állami támogatására

Krónika 2017. december 19., 18:24

Az önkormányzatok és egyházak által létrehozott bölcsődék állami finanszírozását biztosító törvénytervezetet iktatott kedden az RMDSZ. A szövetség politikusai szerint a tervezet a helyhiányra is megoldást nyújt.

Fotó: Veres Nandor

Törvénytervezetet dolgozott ki és iktatott az RMDSZ a bölcsődei oktatás pénzügyi támogatására, jelentette be Szabó Ödön, a szövetség képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy kedden a parlamentben iktatta a tervezetet. Az RMDSZ hírlevele szerint ezt még az őszi parlamenti ülésszak elején prioritásként jelölte meg a szövetség.

A Bihar megyei képviselő szerint a jogszabállyal a bölcsődékben tapasztalt helyhiányt próbálják orvosolni.

Tekintettel arra, hogy az állami bölcsődék száma alacsony, és nem fedi az igényeket, valamint, hogy számos egyházi és magánbölcsőde próbál megoldást nyújtani erre a hiányra, szükségesnek tartottuk törvénybe foglalni az összes bölcsőde állami finanszírozását”

- fogalmazott Szabó Ödön, aki szerint a tervezet a fejkvóta kiterjesztését jelenti a bölcsődei oktatásra is. Kifejtette, a jogszabály révén garantált lesz az intézmények finanszírozása, és ezáltal arra bátorítják az önkormányzatokat, oktatási szervezeteket, egyházakat, hogy bátran létesítsenek újabb bölcsődéket.

Azokon a szülőkön tudunk segíteni, akik a jelenlegi helyszűke miatt nem tudják bölcsődébe adni gyermeküket. Ha a parlament elfogadja a kezdeményezésünket, nőni fog a bölcsődei helyek száma”

– mutatott rá a tervezet pozitív hozadékára a honatya. Emlékeztetett, hogy az oktatási törvény jelenleg nem rendelkezik arról, hogy a bölcsődéket fejkvóta alapon támogatásban részesítsék, függetlenül attól, hogy azok állami, egyházi vagy magánkézben vannak.

Szabó Ödön elmondta, a tervezet az is előírja, hogy a helyi tanácsok által létrehozott bölcsődék is részesülnek a fejkvótás támogatásban, és az oktatási rendszer részét képezzék. Ugyanis,

mint mondta, jelenleg az önkormányzatoknak kell megoldaniuk a bölcsődék létesítését, működtetését, ugyanis egyre nagyobb az igény az ilyen jellegű szolgáltatásokra. „Sajnos, nem minden önkormányzat tudja saját keretből ellátni ezt a feladatot” - hívta fel a figyelmet a honatya.

Hangsúlyozta, az oktatáshoz való jogot az Alkotmány írja elő, és ezt a legelső lépéstől, azaz a bölcsődétől biztosítani kell.

Mint arról többször beszámoltunk, a bölcsődei helyek hiánya Erdély-szerte gondot jelent, főleg a nagyvárosokban, például Kolozsváron okoz problémát, ahol – mivel nincsenek a közelben nagyszülők, akikre bízzák – számos dolgozó szülő kénytelen bölcsődébe járatni kisgyerekét.