Megújul Kolozs megye úthálózata

Kőrössy Andrea 2017. december 19., 14:18

Nagyszabású úthálózat-fejlesztési beruházásnak lát neki a Kolozs megyei önkormányzat, amelynek képviselői hétfőn 80 millió eurós támogatási szerződést írtak alá Bukarestben a fejlesztési minisztérium illetékeseivel.

Fotó: Barabás Ákos

A képviselő-testület közleménye szerint a projekt keretében a következő három évben közel 100 kilométer utat adnak át Kolozs megyében. Vákár István, a megyei önkormányzat alelnöke rámutatott:

a Ten-T elnevezésű támogatási projekt lényege, hogy összeköttetést biztosít a megyei és az országutak, illetve az európai infrastrukturális folyosók között.

Vákár hangsúlyozta: a beruházás immár szívügyévé vált, főként azután, hogy a projekt kétszer is majdnem meghiúsult. „Első alkalommal a Szatmár és a Bihar megyei RMDSZ-es kollégáknak köszönhetően megakadályoztuk a kudarcot. Második alkalommal Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat elnöke figyelmeztetett, hogy száz százalékos önrészt fognak kérni tőlünk.

Kisebb-nagyobb cirkuszokkal sikerült megoldani a problémát, és jelenleg úgy állunk, hogy végre elkezdhetjük a munkát”

– magyarázta az alelnök, aki szerint a beruházás gazdasági fellendülést hozhat a mezőségi falvakban, az úthálózat felújítása révén ugyanis ezeket a településeket könnyebben meg lehet majd közelíteni.

Alin Tişe megyei tanácselnök eközben arról számolt be, az is felmerült, hogy az érintett útszakaszokat az intézmény által felvett 50 millió eurós hitelből finanszírozzák, de erre nem lesz szükség.

Az EU-s támogatásból megújul a Kolozs megye nyugati részén elhelyezkedő, a Dregán-völgyétől Szilágy megye fele vezető út, a mezőséget érintő, a Habadok–Vajdakamarás-szakaszt magába foglaló út, valamint a Kötelendről induló, Nemeszsukon, Bonchidán és Esküllőn áthaladó, szintén Szilágy megye fele tartó útszakasz. A megyei tanácsnak 1,9 millió eurós önrészt kellett biztosítania.