Eltérő hangú kortársak – bemutatták Varga László Edgár és Serestély Zalán új kötetét
Bár egyaránt különböznek az idősebb és a fiatalabb nemzedéktől, olyan értelemben nem alkotnak külön irodalmi generációt, mint az Előretolt Helyőrség tagjai. Egymáshoz képest is másképp szólalnak meg – értettek egyet Varga László Edgár és Serestély Zalán.
Az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) közös kiadványait, Varga László Edgár bejárónőm: isten című verseskötetét, valamint Serestély Zalán Az állomás 3 kutyái című prózakötetét Fischer Botond mutatta be csütörtök este a Bulgakov kávéházban.
A felolvasásokkal tarkított beszélgetésen először azt tisztázták a szerzők, hogy nem posztmodern irodalmat képviselnek. Serestély Zalán megjegyezte: bölcsészhallgató korában is létezett már a posztmodern kritikája. Ficher Botond kérdésére ugyanakkor kijelentette:
nem hisz abban, hogy az irodalmat érdemes generációk mentén tagolni, egyébként sem szereti a generációsdit, idősebb és fiatalabb irodalmár barátai egyaránt vannak.
Varga László Edgár ugyanakkor rámutatott: miközben az Előretolt Helyőrség kortárs íróinak, költőinek volt közös irodalmi programjuk, addig az ő esetükben nem lehet erről beszélni.
„Számomra nincs tétje, hogy csapatjátékos legyek egy magányos műfajban” – fogalmazott a költő.
Most megjelent verseskötete három évig készült, az volt a célja, hogy feldolgozza az állandóan visszatérő témát, istent, és az ebből a „játékból” született versekről egy dolog biztosan kijelenthető: nincs bennük istenkáromlás.
Serestély Zalán a témához kapcsolódva elmondta: nála nem istenkeresésről van szó, arról írt, hogy mennyire erőteljes az állat elnyomása a keresztény kultúrában.
Az állat méltóságát igyekezett teológiai gondolkodás révén visszahozni, mondta, hozzáfűzve: a gond az, hogy ma nem tekintünk társadalmi szereplőként az állatokra.
Szóba került az is, hogy mindkét szerző kisvárosból származik. Varga László Edgár szerint szülővárosa, Székelyhíd, bár névlegesen város,nem érdemli ki a jelzőt. A települést ugyanis kettősség jellemzi: egyrészt mindenkinek van még földje, de nem annyi, hogy meg tudjon élni belőle, ezért az embereknek munkát kell vállalniuk, a kertjük megmunkálásával csak azután tudnak foglalkozni, hogy a gyárban „a belüket is kidolgozták”.
A kötetről elárulta, munkacíme Férfikor volt, hiszen sok mindent másként gondol ahhoz képest, ahogy első, Cseréptavasz című kötete megjelenésekor látta a világot.
Serestély Zalán - aki Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön egyaránt élt - számára az erőszak hagyományozódása számított jobban. „Az erőszak bizonyos intézményeit ezekben a kisvárosokban a hagyománnyal próbálják meg igazolni” – jelentette ki. Úgy vélte, kisvároson az emberek jobban rá vannak utalva arra, hogy a hagyományra hivatkozzanak, amikor megindokolják cselekedeteiket.