A legfőbb ügyész alkotmánybíróságon támadná meg az igazságügyi módosításokat

Balogh Levente 2017. december 12., 17:20

A legfőbb ügyész azt fontolgatja, hogy alkotmánybíróságon támadja meg az igazságügyi törvények módosításait. Közben a különbizottság kedden is dolgozott, szerdán pedig szavazhat a képviselőház a jogszabályokról.

Augustin Lazăr legfőbb ügyész Fotó: România Liberă

Alkotmánybíróságon támadná meg Augustin Lazăr legfőbb ügyész az igazságügyi törvények módosításait – ezt ő maga közölte kedden reggel. „Érzékeny a helyzet, most megvizsgáljuk, milyen jogi eszközök állnak a rendelkezésünkre a következő napokban” – mondta.

A legfőbb ügyész szerint az igazságügyi törvények módosításához nincs szükség különbizottságra, sem sürgősségi eljárásra, mivel olyan törvényekre van szükség, amelyekben az összes állampolgár bízik.

Kérdésre válaszolva kijelentette, foglalkoznak azzal a lehetőséggel, hogy alkotmánybíróságon támadják meg a módosításokat.

A különbizottság mindennek ellenére kedden is folytatta a munkáját, és többek között módosította a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működését szabályozó törvényt. Ennek értelmében az igazságügi felügyelet a CSM-nél maradna, a hivatás gyakorlása során elkövetett esetleges visszaélések esetén a CSM jóváhagyása szükséges a bűnvádi eljárás lefolytatásához, illetve a jövőben az igazságügyi felügyelet folytatja le a fegyelmi eljárásokat a bírák és ügyészek ellen, nem pedig az igazságügy-miniszter, illetve a legfelsőbb bíróság elnöke, mint eddig.

Emellett a CSM bírói és ügyészi részlegének hivatalból el kell járnia az igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegető esetekben. Azt is megszavazták, hogy a CSM bírói részlegének elnöke lesz egyúttal a CSM elnöke is. A CSM működéséről és az igazságügyi intézmények felépítéséről szóló törvénymódosításokról a tervek szerint ma már szavaz is a képviselőház.

Újabb tüntetések

Egyébként hétfőn este tüntetésekbe torkollt, hogy a képviselőházban hétfőn megszavazták az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítának első körét.

{K1}

Bukarestben néhány százan tiltakoztak, a tüntetésen részt vettek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetői is.

A tiltakozók többek között azt skandálták, hogy „Tolvajok!”, „Igazságszolgáltatást, ne korrupciót!”, „Vigyen el a DNA!”.

A tüntetők Románia és az Európai Unió zászlóit lengették.

Nagyszebenben több tucat fiatal, köztük számos civil szervezet vezetője tüntetett a PSD székháza előtt. Az akcióra nem kértek engedélyt a polgármesteri hivataltól. Kolozsváron mintegy 30 fiatal tüntetett, ugyancsak a PSD székháza előtt.

A hétfőn megszavazott jogszabály – amelynek végső formájáról a szenátus dönt –, többek között előírja, hogy az államnak kötelessége keresetet indítani azon bírák és ügyészek ellen, akik „rosszhiszeműségből vagy súlyos hanyagságból” olyan tévedést követtek el, amellyel kárt okoztak az államnak. A képviselők által elfogadott tervezet ugyanakkor előírja, hogy az államfő nem utasíthatja el a Legfelsőbb Bíróság elnökének és alelnökeinek kinevezését.

Egy másik cikkely értelmében a bírák és ügyészek családtagjai ingyenes orvosi ellátásra jogosultak.
A tervezet azt is előírja, hogy 25 ledolgozott év után a bírák és ügyészek kérésre nyugdíjba vonulhatnak, havi juttatásuk pedig megegyezik az utolsó ledolgozott öt évnek az érintettek által kiválasztott hat egymást követő hónapjában kapott átlagbér és pótlék 80 százalékával.

Magyarázkodik az RMDSZ

A bírálatok és tüntetések nyomán a módosítást szintén megszavazó RMDSZ-frakció szükségét érezte, hogy nyilatkozatban indokolja meg voksát.

Nem akarunk ügyészállamot, a jogállamban hiszünk, ennek erősítéséért szavaztuk meg ma a parlamentben a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását.

Minden állampolgár érdeke az, hogy megvalósuljon a hatalmi ágak valós szétválasztása. Szükség van erre a törvényre — ez a jogállam működésének egyik garanciája. Ezek a módosítások nem akadályozzák a korrupcióellenes harcot, és mind a bírók, mind pedig az ügyészek esetében a politikai függetlenséget erősítik” – áll a dokumentumban.

{K2}