Album a kolozsvári magyar színház külföldi turnéiról

Kiss Előd-Gergely 2017. december 10., 15:54

A Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt 25 évének legfontosabb nemzetközi turnéit dokumentálja a hétvégén bemutatott, Színházzal a világ körül című album.

Tompa Gábor Fotó: Biró István

Tompa Gábor, a kulturális intézmény igazgatója a színház emeleti előcsarnokában tartott eseményen elmondta, azért is történelmi pillanat a könyvbemutató estje, mert 25 évvel ezelőtt szervezték meg először a teátrum első nagyszabású turnéját. Akkor Shakespeare hazájába, Angliába utazott el a társulat, és mintegy 40 napig tartott a kaland. A kopasz énekesnő című Ionesco-darabbal rögtön elnyerték az év legjobb külföldi előadása címet, sőt a londoni kritikusok toplistáján hónapokig tartották az első helyet – részletezte a színházigazgató.

Mint kifejtette, fontos volt a társulat számára, hogy bekerüljenek a nemzetközi színházi élet „vérkeringésébe”.

Olyan színházat akartunk csinálni, amely az egyetemes színházi nyelvet beszéli”

– magyarázta. Hozzátette, a rendszerváltás után nagy feladat volt a társulat folyamatos fiatalítása. Az albumban szerepel az összes olyan ország, ahol a kolozsvári társulat vendégszerepelt.

Magyarországon kívül felléptek még a Moldovai Köztársaságban, Szerbiában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, sőt a tengeren túl, Kolumbiában két alkalommal is, és Dél-Koreába is eljutottak. Tompa Gábor megjegyezte, hogy a Julius Caesar című előadásukkal ismét készülnek Bogotába, Kolumbia fővárosába vendégszerepelni.

Mint kifejtette, az albumban látható fényképek nem hivatásos fényképészek munkái, a pillanatfelvételeket a társulat tagjai készítették műkedvelő alapon. A kötetet Demeter Kata és Biró Réka szerkesztette. „A maga hibáival együtt az album egy olyan kiadvány, amely hozzásegíti a színháztörténetet, hogy egy helyen lássa a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi életét” – összegzett Tompa Gábor.