Állatkert nyílhat a kolozsvári Hója-erdőben

Kiss Előd-Gergely 2017. december 08., 14:39

Állatkertet szeretne létrehozni a kincses városbeli Hója-erdőben a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, ennek érdekében hétmillió euró értékű pályázatot nyújtott be az Északnyugati Fejlesztési Ügynökséghez.

Fotó: MTI

Lucian Naș, az egyetem képviselője a portálnak elmondta, már november 26-án leadták a pályázatot az Erdélyi Néprajzi Múzeum skanzenje melletti 35 hektáros területük korszerűsítésére. Jelenleg állattenyésztésre használják a területet.

A beruházás a tervek szerint 30 millió lejbe kerül, a jelenlegi hét épület helyére 23 építményt hoznának létre.

Az állatokat lebontható épületekbe helyezik el úgy, hogy azok tetszés szerint tartózkodhassanak a szabadban vagy fedél alatt. Mint Lucian Naș kifejtette, az állatkert nyitva áll majd a nagyközönség előtt, valamint szeretnék, ha a belépők árából megtérülne az egyetem mintegy 600 ezer lejes önrésze.

A létesítményben kizárólag őshonos állatokat tekinthetnek meg a látogatók: bölényeket, őzeket, mókusokat, pávákat, hattyúkat, ludakat, háziszárnyasokat, hörcsögöket, lovakat, kecskéket.

A tervek szerint egy 1540 négyzetméteres akváriumot is építenek, ahol az őshonos halfajták mellett egzotikusabb társaikat is megmutatják az érdeklődőknek. A kezdeményezők egy kilátótorony, vízterápiás központ, illetve műszaki pavilon létrehozását is tervezik. A projekt kivitelezésre 36 hónap áll rendelkezésre, az egyetem elképzelései szerint 2020-ra már működnie kell az állatkertnek.