A romániai szülők fele szerint a verés „csak hasznára válik” a gyereknek

MTI 2017. december 07., 14:07

A romániai szülők 51 százaléka saját bevallása szerint a „gyermek érdekében” alkalmaz testi fenyítést, mert úgy véli, a verés „csak hasznára válik” a gyermeknek.

Fotó: Pixabay.com

A tanulmány címében szereplő kérdésre a megkérdezettek további 10 százaléka azt válaszolta, hogy a verést a gyermek provokálja ki, 8 százalék vallásos meggyőződésére hivatkozott, másik 8 százalék mondta azt, hogy nem szeretné, ha kiderülne, hogy veri a gyermekét, 6 százalék elismerte, hogy ok nélkül is megüti a gyermekét, 5 százalék hivatkozott arra, hogy mások is alkalmaznak testi fenyítést, és csak 3 százalék mondta azt, hogy nagyon szégyelli magát, miután bántalmazta gyerekét – sorolta a News.ro portál beszámolója. A válaszadók alig 10 százaléka állította azt, hogy soha nem ütné meg a gyermekét.

Bár a románok a harmadik legsúlyosabb társadalmi gondnak tekintik a kiskorúak bántalmazását a mélyszegénység és a nevelés minősége után, a megkérdezettek 90 százaléka csak akkor tekinti erőszaknak a testi fenyítést, ha az sebhelyet, véraláfutást hagy a gyermeken testén, vagy ha ok nélkül verik a gyereket”

– idézte az Adevărul című lap Daniela Buzduceat, a World Vision Romania igazgatóját.

A szakember úgy értékelte, hogy az utóbbi években javult a román társadalom mentalitása a gyermek elleni erőszak terén, ma már nem annyira általános a „ha a gyermeket nyakon nem vágják, megnyakasodik” típusú mentalitás, de a szülők több mint 80 százaléka továbbra is azon az állásponton van, hogy a „családi szennyest nem kell kiteregetni”, háromnegyedük pedig elismeri, hogy őket is verték a szüleik gyermekkorukban.

A felmérés készítői a gyermekek bántalmazásával hozták összefüggésbe, hogy Romániában a tizenévesek az európai átlagnál csaknem másfélszer nagyobb hajlamot mutatnak az öngyilkosságra:

míg uniós szinten a 15-19 éves korosztályban 4,6 halálozás jutott 100 ezer lakosra 2014-ben, Romániában 6,3.

A tanulmány készítői a „típusválaszokat” a családon belüli erőszak terén legrosszabbul álló Argeș, Teleorman, Iași, Vaslui, Dolj, Suceava és Maros megye, illetve Bukarest 4-4 kiválasztott családjának meghallgatása alapján dolgozták ki, majd több mint 1200 válaszadó bevonásával, telefonos módszerrel végezték el az országos reprezentatív felmérést.