Beteg az egészségügyi rendszer: az immunoglobulin mellett más készítményekből is hiány van

Bíró Blanka , Kőrössy Andrea 2017. december 06., 17:35

Adófelfüggesztéssel akarja megoldani a kormány a halálos áldozatot is követelt immunoglobulin-hiányt, a rendszer hiányosságai azonban nem orvosolhatóak egyetlen tollvonással, a lapunknak nyilatkozó kórházigazgatók szerint a helyzet egyre rosszabb.

Fotó: Facebook/Stela Pîrvu

Egyre nagyobb vihart kavar az országos szintű immunoglobulin- azaz ellenanyaghiány, az ügyben szerdán Mihai Tudose kormányfő is megbeszélést hívott össze, közben a kormány épülete előtt többtucatnyi, többségében autoimmun betegségben szenvedők családtagjai tüntettek, hogy felhívják a figyelmet az életeket veszélyeztető problémára.

A Krónikának nyilatkozó kórházigazgatók ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy az egészségügyi rendszer problémái jóval kiterjedtebbek, sőt egyre súlyosabbak,

a hiány például nemcsak néhány készítmény esetében áll fenn, ráadásul derűlátásra sincs ok, nem úgy tűnik, hogy egyhamar sikerül orvosolni a gondokat.

„Egyre rosszabbul mennek a dolgok”

András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház menedzsere a Krónikának arról számolt be: az egészségügyi szolgáltatók teljes mértékben kiszolgáltatottak a gyógyszerbeszállítóknak. A legfelháborítóbb, hogy még magyarázatot sem adnak arra, hogy a kórházak miért nem kapnak meg egy–egy orvosságot, sok esetben életmentő készítményeket. „Ha azt mondják, azért nincs, mert kék az ég, nem tehetünk semmit” – panaszolta a szakember. András Nagy Róbert elmondta:

az immunoglobulin mellett például egy erős antibiotikum is hiánycikk, ennek beszerzésére már elindították az országos közbeszerzési eljárást, aminek lezárására kénytelenek várakozni, a törvény szerint ugyanis nem vásárolhatnak más forrásból,

addigi is muszáj más készítményekkel pótolni az orvosságot. Az ellenanyaghiány nemcsak az autoimmun betegségben szenvedőket érinti, hanem jóval általánosabb kihatása is lehet.

Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi kórház orvos-igazgatója arról számolt be: intézményükben jelenleg mindössze két ampulla, bizonyos kismamák számára kritikusan fontos, úgynevezett anti-D immunoglobulin van készleten, holott általában legalább harminc dózist raktároznak. A készítményt az RH-negatív kismamáknak kell beadni szülés után akkor, ha a kisbaba vére RH-pozitív, így kerülhető el, hogy az anya szervezete antitesteket kezdjen termelni. Ez a szülés utáni megelőzés elengedhetetlen ahhoz, hogy a kismama ismét gyermeket tudjon vállalni. A kórház vezetősége bízik benne, hogy újabb adagokat kapnak, amíg teljesen kimerül a készletük.

Antal Álmos és András Nagy Róbert Fotó: Bús Ildikó

„Egyre rosszabbul mennek a dolgok, még annyira sem működik az ellátás, mint korábban”

– összegezte Antal Álmos.

Felfüggesztik a clawback adót

Mihai Tudose kormányfő eközben az immunoglobulin-hiány ügyében többek között Florian Bodog egészségügyi miniszterrel, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) illetékeseivel és a készítményt gyártó vállalatok képviselőivel tartott

szerdai megbeszélés után elégedettnek mutatkozott, azt nyilatkozta, a hiányt a clawback adó részleges felfüggesztése fogja orvosolni.

A News.ro hírügynökség beszámolója szerint arra a kérdésre, hogy a krízis miatt kilátásba helyezi-e Florian Bodog menesztését, a kormányfő nemmel válaszolt. „Beszélgettünk a témáról, a helyzet tisztázását kértem, és úgy tűnik, megtalálták az eredményes lépést: fel fogják függeszteni a clawback adót a szóban forgó készítmények esetében” – magyarázta a miniszterelnök. Arra a kérdésre, hogy ezzel valóban meg fog-e oldódni a probléma, Tudose úgy fogalmazott: „nekem azt mondták”.

Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter élesen bírálta a kormánynak az illeték felfüggesztésére vonatkozó tervét, szerinte ez pontosan egybevág azzal, amit a gyógyszergyártók akarnak.

A Cioloş-kabinet tárcavezetője úgy véli: ezzel „kinyitják Pandóra szelencéjét”, az intézkedés pedig katasztrófához fog vezetni, hiszen vagy a többi készítmény fog drágulni, mivel el kell osztani a kieső összeget, vagy az állami költségvetésben keletkezik hiány. „Ha most kivételt tesznek ezzel az orvossággal kapcsolatban, holnap jöhetnek az onkológiai készítményeket vagy az antibiotikumokat gyártó vállalatok. Hol állunk meg?” – magyarázta Facebook-bejegyzésében Voiculescu. A gyógyszergyártóknak egyébként eladásaik függvényében, megadott képlet alapján kell befizetniük a clawback adót az államnak.

Bűnvádi feljelentést tettek a miniszter ellen

Az immunoglobulin-hiány ellen tiltakozva szerdán többtucatnyian vonultak a kormány épülete elé, eközben a polgárokat az állam által elkövetett visszaélésekkel szemben védő alapítvány (Fundaţia pentru Apărarea Cetăţenilor Împotriva Abuzurilor Statului – FACIAS)

bűnvádi panaszt nyújtott be a főügyészségen Florian Bodog ellen. A szervezet rámutat: a miniszter és beosztottjai több mint hat hónapja semmit nem tettek azért, hogy az autoimmun betegségben szenvedő páciensek hozzáférjenek a szükséges készítményekhez.

Akadnak üres polcok Fotó: Sándor Csilla

Adataik szerint ezzel több mint 500 személy – akik többsége gyermek – életét veszélyeztették. Az egyesület vezetői hangsúlyozzák: a készítményt forgalmazó cégek hónapok óta bejelentették, hogy kivonulnak a romániai piacról, és noha ezt több fórumon is jelezték Bodognak, mégsem tette meg a szükséges intézkedéseket. Emlékeztetnek: a probléma már halálos áldozatot is követelt – hétvégén a gyulafehérvári megyei sürgősségi kórházban meghalt egy 69 éves nő, mivel nem volt a kórházban immunoglobulin.

A krízishelyzet fennállását Alexis Cochino gyermekimmunológus is megerősítette, aki a témában szerdán az Europa FM-nek adott interjú közben sírni kezdett, amikor arról beszélt, hogy a hiány miatt közel 100 gyermek élete van veszélyben.