Határon túli közösségeket segít a Bethlen Gábor Alap

2017. december 04., 10:41

A tavalyinál korábban hirdették meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) magyar kultúráért és oktatásért nevű pályázati felhívását, amelynek a keretösszege is nőtt az idén – hangzott el a BGA pozsonyi sajtótájékoztatóján.

Czibula Ádám, a BGA felvidéki irodájának igazgatója, Erdélyi Rudolf Zalán, a BGA vezérigazgatója, Dr. Kiss Róbert Richárd, a sajtótájékoztató moderátora Fotó: Szőke Éva / Felvidék.ma

A határidőkre és a pályázati összegekre vonatkozó változásokról szóló pozsonyi sajtótájékoztatón Erdélyi Rudolf, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) vezérigazgatója elmondta,

a változtatás célja, hogy tervezhetőbbé váljon a pályázó szervezetek működése, a következő üzleti évet minél korábban, a döntés ismeretében tudják tervezni.

A döntésben az is közrejátszott, hogy közelebb vigyék a tényleges tevékenységet a finanszírozási időponthoz. Ezért a pályázati kiírások, majd az elbírálások és kifizetések is három hónappal korábban megvalósulnak, mint a korábbi években. A pályázatok célja azonban a jövőben is az, hogy segítse a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását és nemzeti azonosságtudatának megőrzését.

Erdélyi Rudolf elmondta,

a pályázatok benyújtási határideje 2017. december 19. a központi ó pályázatok esetében, illetve december 20. a regionális pályázatoknál.

A külhoni magyarokat megcélzó, a magyar kultúráért és oktatásért tárgyában meghirdetett pályázati felhívás keretösszege 726 millió forint, ez 126 millióval több mint egy évvel korábban volt.

A BGA központi és regionális felhívására, „A magyar kultúráért és oktatásért” című felhívás tárgyában – amelynek támogatásaival a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását akarják elősegíteni – az idén három fejezetben lehet pályázni. Ezek a következők: a magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek támogatása; a magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatása; illetve a civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása.

Továbbá pályázatokat lehet benyújtani a „Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázati felhívás kereteiben, illetve az „Ifjúsági közösségek tevékenységének támogatása” című pályázati felhívás kereteiben a 15–29 éves korú ifjúsági korosztály közösségteremtő programjainak, közösségépítést elősegítő tevékenységének támogatására.

A BGA 2018-as megvalósítási évre vonatkozó pályázatainak részletei a szervezet weboldalán is elérhetőek.

(X)