Közel háromszázezren maradtak áram nélkül Lengyelországban

MTI 2017. december 01., 13:28

Csaknem 300 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban az intenzív havazás miatt - közölte péntek reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).

A lengyel közszolgálati televízió szerint a hó közúti közlekedésben is fennakadásokat okozott, az ország déli részében pedig akadozik a vonatközlekedés is. A közlekedést zavarják a hó súlya miatt leszakadt faágak is. Az RCB közleménye szerint az áramkimaradások leginkább a két közép-lengyelországi vajdaságot, a Mazóviait és a Lódzit sújtják, itt összességében több mint 200 ezer háztartás maradt áram nélkül.

A lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) szerint a legerősebb havazás viszont a kis-lengyelországi és sziléziai vajdaságban volt, ahol csütörtökön helyenként 30 centiméternyi hó esett.

Egyes, a sziléziai vajdasági központon, Katowicén is áthaladó vasútvonalakon is akadozik a közlekedés, pótlóbuszok járnak. A 16 lengyelországi vajdaság közül nyolcban az RCB már csütörtökön elsőfokú figyelmeztetést adott ki hóátfúvások és ónos eső veszélye miatt.