Lehallgató készüléket talált bérelt lakásában a román belügyminiszter

Krónika 2017. november 29., 23:40

Állítása szerint lehallgató készüléket talált bérelt lakásában Carmen Dan belügyminiszter. Az állítólagos poloskát a rendőrség lefoglalta.

Fotó: Belügyminisztérium

A tárcavezető szerdán a România hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, bukaresti bérelt lakásában fedezte fel a poloskát, amelyet egy fali telefondugaszba rejtettek. A lehallgató készüléket külön energiaforrással is ellátták. A belügyminiszter közölte, hogy azonnal értesítette a rendőrséget, amely kiszállt a helyszínre, majd bűnvádi eljárást indított az ügyben.

Carmen Dan fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem az állami protokollalapból biztosított ingatlanban lakik, hanem saját maga bérli a lakást. Az ingatlanban néhány hónapja lakik, a fiával együtt.

Elmondta, hogy magánlaksértés miatt feljelentést tesz a történtek nyomán.

„Elég súlyosnak tartom az esetet, és szeretném, ha mihamarabb kiderülne, miként történhet meg, hogy egy közjogi méltóság lakásában ilyen készüléket helyeznek el” – nyilatkozta a miniszter. Carmen Dan szerint az eset sürgő kivizsgálást kíván, hiszen ő nemcsak belügyminiszter, hanem tagja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT) is, ilyen minőségében pedig államtitkokhoz is hozzáfér.

Az országos rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint bejelentésre kiszálltak a helyszínre, és lefoglalták a készüléket, az ügyben pedig a főügyészség indított nyomozást. Román sajtóértesülések szerint a belügyminiszter által bérelt lakásban korábban az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének kereskedelmi attaséja lakott.