Korcsolyapálya épül a Mátyás-szoborcsoport köré – az RMDSZ magyarázatot kér

Krónika 2017. november 09., 13:01

A regionális műemlékvédelmi bizottság, valamint az építészkamara erdélyi szervezetének állásfoglalását sürgeti Horváth Anna kolozsvári RMDSZ-es önkormányzati képviselő a Mátyás-szobor köré épülő korcsolyapálya törvényességének kérdésében.

Fotó: Facebook/Horváth Anna

A volt alpolgármester Facebook-oldalán közölt egy fotót, amely szerint a főtéri korcsolyapályát idén rendhagyó módon a Fadrusz-alkotás köré építik – és nem a szoborcsoport mellé, mint az előző években –, a munkálatok zöld vászonnal bevont, magas kordonok mögött zajlanak.

A magyar érdekképviselettel és közösséggel szembeni provokatív gesztusnak tartom, hogy semmilyen egyeztetés vagy bár tájékoztatás nem előzte meg ezt a precedens nélküli újítását a hivatalnak”

– fogalmazott bejegyzésében Horváth Anna.

A közösségi oldalon adott hangot felháborodásának Gergely Balázs tanácsos is, aki megjegyezte, „azt hiszem nem éppen erre gondoltunk, amikor a szobor fokozott védelmét kértük...” 

A 2001-ben elfogadott, 422-es számú műemlékvédelmi jogszabály egyébként egyértelműen kimondja:

a műemlékek körül védelmi övezetet kell biztosítani, és amennyiben egy intézmény rendezvényt akar ott szervezni, a művelődési minisztérium jóváhagyására van szüksége.

Amint a Transilvanareporter.ro portál korábban közölte: a szoborcsoportot körülvevő korcsolyapálya annak a karácsonyi vásárnak a legfontosabb látványeleme, amely november 24-én kezdődik Kolozsvár főterén.

A városháza sajtóosztálya csütörtökön arról tájékoztatta a Krónikát, hogy a főtér területének a karácsonyi vásár megszervezése céljára történő bérbeadásáról még a július 18-i ülésén döntött az önkormányzati testület. A kiírt pályázatra egyetlen ajánlat érkezett, mégpedig egy három társaságból – Club Arena, Respect Big Time Production és a Paledris Kft. – álló konzorciumé, amelyet el is fogadott a polgármesteri hivatal. A megállapodás értelmében a nyertes cégek a főtéri közterület 39 napos bérléséért 22 805 lejes térfoglalási díjat, valamint 16 470 lejes járadékot fizetnek a városkasszába.

A hivatallal szerződő cégcsoport öt évre nyerte el a jogot, hogy karácsonyi vásárt szervezzen Kolozsvár főterén. A cég azt vállalta, hogy 801 négyzetméteres korcsolyapályát épít a Mátyás-szoborcsoport köré, és a főtérre 85 házikót emel,

amelyeket kereskedőknek és kézműveseknek ad majd bérbe, a főtér keleti oldalán pedig színpadot állít fel, melyen közkedvelt előadóknak biztosít fellépési lehetőséget. Kérdéses azonban, hogy a konzorcium kikérte-e a bukaresti művelődési minisztérium engedélyét a szobor köré tervezett korcsolyapályára. Lapunk ez ügyben írásban fordult a szaktárca sajtóosztályához, amint választ kapunk, közzétesszük.

Az RMDSZ kolozsvári önkormányzati frakciója egyébként épp szerdán tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután kiderült, hogy a Szapolyai István alakját idéző szobor egyik sarkantyúja eltűnt, és Mátyás király alakjának az egyik sarkantyúját pedig lehajlították ismeretlenek. A szövetség képviselői ugyanakkor ismét a Mátyás-szoborcsoport védelmét szolgáló intézkedések fokozását kérte a városvezetéstől, akárcsak két évvel ezelőtt.

{K1}