Vállalkozók: nő a bürokrácia, csökkennek a nettó fizetések

Bálint Eszter 2017. október 30., 18:18

A romániai kis- és közepes vállalkozások vezetőinek több mint 80 százaléka ellenzi, hogy a társadalombiztosítási hozzájárulások terhét a munkavállalókra ruházza át a kormány. Szerintük az intézkedés révén nő a bürokrácia, miközben csökkennek a nettó fizetések.

Florin Jianu (jobbra) ismételten felrótta a szociálliberális kormánynak, hogy egyik napról a másikra módosítja az adópolitikát Fotó: Facebook/CNIPMMR

A romániai kis- és közepes vállalkozók országos szövetsége (CNIPMMR) össztüzet zúdított a Tudose-kormány elképzelésére, amellyel munkabiztosítási hozzájárulást vetnének ki a munkáltatókra. Mint hétfői bukaresti sajtótájékoztatóján Florin Jianu, a szövetség elnöke hangsúlyozta,

nem értenek egyet a 2,25 százalékos járulékkal, amiatt ugyanis 0,5 százalékkal nő a legtöbb kkv által befizetendő adó értéke,

ráadásul meglátásuk szerint az így befolyó hozzájárulás felhasználása sem átlátható. „Ettől a járuléktól eltérően a most befizetett hozzájárulás célja egyértelmű, garantálja a fizetéseket, fedezi a szabadságot és a társadalombiztosítási juttatásokat, illetve biztosítást jelent a munkabalesetek vagy munkahelyi betegségek esetében” – mutatott rá a szakember.

Jianu ugyanakkor ismételten felrótta a szociálliberális kormánynak, hogy egyik napról a másikra módosítja az adópolitikát, ami miatt nem lehet előre tervezni. A kkv-k képviselői ugyanakkor elismerik, hogy a szolidaritási adó helyett bevezetni tervezett munkabiztosítási járulék fedezni fogja a munkanélküliséggel, a munkabalesetekkel, a munkavégzésből adódó betegségekkel, a betegszabadsággal járó kockázatokat.

Közben a CNIPMMR-hez csatlakozott cégek körében felmérést készítettek annak kapcsán, hogy a kormány január elsejétől teljesen átruházná a társadalombiztosítási hozzájárulás befizetésének kötelezettségét a munkáltatótól a munkavállalókra.

A megkérdezettek 82 százaléka ellenzi a lépést, és 84,3 százalékuk válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy meglátása szerint lesz-e negatív hatása az intézkedésnek.

A legtöbben, 69,9 százalék elsősorban azt rótta fel, hogy nő a munkáltatókra háruló bürokrácia, hiszen valamennyi egyéni munkaszerződéshez kiegészítő okmányt kell készíteniük. A megkérdezett kkv-k 67,6 százaléka pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a járulékfizetési kötelezettség átruházása nyomán csökkenni fognak a nettó fizetések. 64,8 százalék azért sem támogatja az intézkedést, mivel extra költségeik lesznek az informatikai programok frissítése miatt.

Mint ismeretes, a Tudose-kabinet illetékesei immár több alkalommal is ígéretet tettek arra, hogy nem csökkennek a fizetések a járulékok áthárítását követően, de egyelőre semmi garancia nincs erre.