Eltűnt Arlie, a legnépszerűbb békászósas

Krónika 2017. október 25., 16:54

Már nem lehet követni Arlie, a nyomkövetővel ellátott békászósas útját – közölte a Román Madártani Társaság (SOR) szerdán. A madárra szerelt műholdas nyomkövető pár napja ugyanarról a helyszínről, Dél-Szudán területéről közvetít jeleket.

Fotó: Kósa Ferenc

A legutóbbi koordinátákat október 4-én 16 órakor kapták, amikor Arlie 980 méter magasságban volt. Ezt követően minden jel ugyanarról a helyszínről és a föld szintjéről érkezett. A szakemberek szerint

két lehetőség áll fenn: a madár elpusztult, vagy leesett róla a nyomkövető szerkezet.

Az illetékes ornitológusok intézkednek az ügyben, és remélik, hogy hamarosan kiderítik, mi történt Arlie-val.

A ragadozó madár szeptember közepén indult el Afrikába a Brassó megyei Berivoj falu közelében található fészkétől. Arlie vándorútjait 2013 óta lehet követni, a madárra szerelt 45 grammos műholdas nyomkövető segítségével, amely egy GPS-adóvevőből, napelemből és akkumulátorból áll. Ez a rendszer naponta hat pontos információt rögzített a madár tartózkodási helyéről.

A projekt megvalósítására a Szeben megyei környezetvédelmi hivatal, a Milvus csoport és a Román Madártani Egyesület nyert pályázatot. A békászósas védelme Romániában című projekt keretében

22 ragadozó madárra került nyomkövető, de hosszú ideje már csak Arlie-t tudták követni, a többieknél vagy a nyomkövetőnek lett baja, vagy a madárnak.

„A vonuló madarak át kell hogy repüljék a Szaharát, ahol a klímaváltozás miatt egyre kevesebb az olyan félsivatagos, vízzel rendelkező élőhely, ahol a madarak megpihenhetnek. Négyszáz–ötszáz kilométer után pihenésre, vízre és élelemre van szükségük, de ha nincs lehetőségük erre, elfogy az erejük és elpusztulnak. Libanonban, Szíriában, Egyiptomban és Törökországban sok madarat lelőnek, Afrikában pedig rengeteget megmérgeznek” – mondta korábban Papp Tamás, a Milvus csoport alapítója és elnöke.  

A világszinten egyre veszélyeztetettebbé váló madárfajnak, a békászósasnak a Kárpát-medence erdélyi területei képezik a legfontosabb élőhelyét. Ezen a területen 2000–2300 pár él, amely több mint 22 százalékát képezi az Európai Unió békászósas-populációjának, illetve 10 százalékát a világ állományának.

Az öreg erdők nélkülözhetetlenek a békászósas fészkeléséhez, illetve szükséges, hogy a közelben gyepek is legyenek a táplálékszerzéshez. Mindez a Kárpátok lábainál levő védett területeken megtalálható, ahol az öreg erdők a mezőgazdasági területekkel találkoznak. A legjobb élőhelyeik a szász vidéken és a Székelyföldön találhatók, sok madár költ Segesvár, Medgyes, Brassó, Szeben környékén, de Maros megyében a Nyárád és a Kis-Küküllő mentén is évente 30–50 pár költ.