Zsugorodik a gyereklétszám, de egyelőre nem okoz gondot a magyar óvodai hálózatban

Bíró Blanka , Hajnal Csilla 2017. október 26., 14:59

Évről évre fokozatosan zsugorodik a gyereklétszám a magyarlakta erdélyi és partiumi megyékben, az ország minden térségére jellemző tendencia azonban egyelőre nem érinti drasztikusan az óvodai hálózatot, leépülésről egyelőre nincs szó – tudtuk meg Kovács Irén Erzsébet államtitkártól.

Fotó: Boda L. Gergely

A létszámcsökkenés okai közismertek: a születések számának jelentős visszaesése, de a nagymértékű elvándorlás, valamint a késői gyerekvállalás is hozzájárul a zsugorodáshoz.

Csökkenő számok

Az oktatási minisztérium friss statisztikái azt mutatják,

az elmúlt tanévhez viszonyítva 1323-mal csökkent a magyar óvodások száma, ám az óvodai csoportok száma tizenhárommal növekedett.

A kisebbségi oktatásért felelős szakpolitikus elmondta, a 2016/2017-es tanévben 34 077 magyar óvodás 1743 csoportba járt, ebben a tanévben 32 754 óvodás, és 1757 óvodai csoport szerepel a nyilvántartásban. Az óvodai csoportok számának növekedése minden bizonnyal annak tudható be, hogy számos településen kisebb létszámmal alakulnak meg a csoportok. Országos szinten egyébként átlagosan 20 fős csoportok működnek, ez a városokban jellemzően 25, míg a kis településeken 10-15 óvodást jelent.

A statisztikai adatok a magyar tannyelvű állami és magánóvodák csoportjait és gyereklétszámát is tartalmazzák.

Kovács Irén Erzsébet emlékeztetett továbbá, a 2011-es oktatási törvény megjelenésével átszerveződött az oktatási hálózat, számtalan óvoda megszűnt önálló jogi személyiségként, ezzel is magyarázható a tanintézetek számának látványos csökkenése. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben.

Az államtitkár rámutatott, a sajátos helyzetek esetén, vagyis a kisebb létszámú magyar csoportok minisztériumi engedéllyel működnek Erdély szórványtelepülésein. „Az ilyen típusú csoportok helyzete eleve súlyos vagy kritikus, mert egy engedéllyel működő csoportban fennáll a jövőbeni megszűnés veszélye” – fogalmazta meg Kovács Irén Erzsébet.

Fotó: Boda L. Gergely

Hangsúlyozta,

a hat évnél kisebb gyerekek számára az oktatás nem kötelező, ám léteznek olyan civil szervezetek és állami vagy önkormányzat által nyújtott támogatások, amelyek arra ösztönzik a szülőket, hogy gyerekeiket óvodába járassák.

Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy mennyire jellemző, hogy a magyar családok román tanintézetbe íratják a gyereküket, az államtitkár kifejtette, ez teljes mértékben a család hatáskörébe tartozik, ám fontosnak tartja az RMDSZ Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampányát, abban bízva, hogy a szülők, a fiatalok megértik, milyen előnyökkel jár, ha tanulmányaikat az óvodától az egyetemig anyanyelvükön folytatják.

„Összement” tervek

Maros megyében az idei tanévben meg kellett szüntetni egy magyar óvodai csoportot egy szászrégeni tanintézetben, de a tanfelügyelőség szerint az intézmények – néhány népszerűbb megyeközponti intézmény kivételével – minimális létszámmal működnek. Haller Katalin, a Maros megyei magyar óvodai csoportokért felelős tanfelügyelő elmondta, a csoport megszűnése miatt az óvónők nem vesztették el állásukat, átkerültek a napköziotthonos csoportokba, de az egész megyére jellemző az óvodáskorú gyerekek létszámcsökkenése.

Ha egy vidéki óvodában megvan legalább a tíz hároméves, vagyis hivatalosan óvodaérett gyerek, akkor felvehetnek még néhány kisebbet is, hogy biztosíthassák a csoport folytonosságát”

– fejtette ki a tanfelügyelő. A létszámcsökkenést az is bizonyítja, hogy évek óta csupán egy-egy magyar címzetes óvónői és tanítói állást hirdetnek meg, idén véletlenül mindkettő a besei tanintézetben volt, amely a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolához tartozik, továbbá huszonöt helyettesítő állást írtak ki idén megyeszinten.

Fotó: Barabás Ákos

Okosan kell gazdálkodniuk

Kovászna megyében 2012 óta 772 gyerekkel jár kevesebb iskolába, a megyében 340 óvodai csoport működik, így évente csoportonként csak egy-két gyerekkel csökken a létszám, ami sem a csoportok számában, sem a pedagógusállásokban nem jelent változást – mondta el megkeresésünkre Kiss Imre.

A háromszéki főtanfelügyelő hangsúlyozta, a megyei oktatáspolitikától is függ, hogyan alakítják az iskolai-óvodai hálózatot. Háromszéken például a kis létszámú román közösségeknek is fenntartják az óvodai-iskolai csoportokat az esélyegyenlőség jegyében. Hasonlóképpen a magyar közösség esetében is igyekeznek megtartani az óvodákat és az iskolákat, még akkor is, ha kevés gyerek van.

A városi óvodákban általában létszám feletti óvodai csoportok alakulnak, ám a kis falvakban már 10-12 gyerekkel is működik óvoda, részletezte a főtanfelügyelő. Hozzátette,

a csökkenő gyereklétszám a fejkvóta alapú finanszírozási rendszer miatt jelent gondot, hiszen a minisztérium által kiutalt pénz a gyereklétszámtól függ, így egyre nehezebb kigazdálkodni a pénzt a fizetésekre.

Országos szinten egyébként a beíratott gyermekek száma 30 százalékkal esett vissza 1990 óta, a rendszerben pedig 12 százalékkal kevesebb óvónő dolgozik – közölte korábban a Ziarul Financiar gazdasági lap.