Madrid szombaton felfüggesztheti Katalónia autonómiáját

Hírösszefoglaló 2017. október 19., 12:07

Ha a katalán vezetés nem változtat álláspontján, akkor a spanyol kormány szombaton felfüggeszti Katalónia autonómiáját – jelentette be a madridi kabinet. Ebben az esetben Katalónia a függetlenség kikiáltásával fenyegetőzik.

Fotó: Bagosi Hajnal

Csütörtöki közleményében a spanyol kormány bejelentette: az alkotmány 155. cikkelye szerinti eljárást továbbviszi a katalóniai helyzet törvényességének helyreállítása érdekében. A madridi kabinet szombaton ülhet össze, ekkor indíthatják meg az eljárást, amellyel szükség esetén elvonhatják a katalán regionális hatóságok jogköreit.

Előzőleg egy katalán kormányzati forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta: Katalónia elnöke, Carles Puigdemont egyoldalúan kihirdeti a térség függetlenségét Spanyolországtól, ha a spanyol központi kormány megkezdi a Katalónia autonómiájának felfüggesztésére irányuló folyamatot.

A forrás közlése szerint ezt Carles Puigdemont pártjának, az Európai Katalán Demokrata Pártnak (PDeCAT) egy tanácskozásán jelentette ki. A katalán elnök a múlt héten közölte, hogy az október 1-jei népszavazással Katalónia elnyerte a jogot, hogy független állammá váljon, de azt javasolta, várjanak „néhány hetet” a spanyol kormánnyal folytatandó párbeszéd érdekében. Ezt követően a katalán parlament függetlenségpárti többségének képviselői aláírták Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, amelynek végrehajtását azonban az elnök felfüggesztette.

Madrid ezt követően felszólította Barcelonát, hogy tisztázza: kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét. Erre egyértelmű választ nem kapott a spanyol központi kormány, és ezért ismételten felszólította a katalán kormányzatot a helyzet tisztázására, illetve leszögezte, a törvényességhez visszatérés megelőz bármilyen demokratikus párbeszédet. Mariano Rajoy spanyol kormányfő levélben figyelmeztette Puigdemontot, hogy csütörtökön 10 óráig van még ideje világosan választ adni Madrid kérdésére és visszatérni a törvényességhez.

Carles Puigdemont katalán elnök csütörtökön Mariano Rajoy spanyol miniszterelnöknek küldött levelében azt írta: a katalán regionális parlament szavazást tarthat Katalónia függetlenségének kinyilvánításáról, ha a madridi központi kormány „továbbra is akadályozza a párbeszédet, és folytatja az elnyomást”.

A spanyol kormány szerint a katalán elnök nem tett eleget a felszólításnak, hogy tisztázza, kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét vagy sem, és állítsa helyre az alkotmányos rendet Katalóniában, ezért Madrid folytatja az alkotmány 155-ös cikkében előírt eljárást – jelentette be Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő csütörtökön.

„A spanyol kormány folytatja az alkotmány 155-ös cikkében előírt eljárásokat, hogy helyreállítsa a törvényességet Katalóniában” – fogalmazott a szóvivő rendkívüli sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a spanyol kormány szombaton rendkívüli ülést tart, hogy döntsön azokról az intézkedésekről, amelyeket a parlament felső háza, a szenátus elé terjeszt.

Hangsúlyozta: az intézkedések célja védeni a spanyolok, és köztük Katalónia polgárainak általános érdekeit, és helyreállítani az alkotmányos rendet a katalán autonóm közösségben. Méndez de Vigo megköszönte a kormány nevében a különböző politikai erők támogatását, és kitért arra, hogy ezekben a pillanatokban zárnak le egy többségi, és egyetértésen alapuló választ a függetlenségi kihívásra az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárttal és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párttal.

Nyilatkozatában a spanyol kormányszóvivő elítélte a katalán kormány hozzáállását, hogy szándékosan és szisztematikusan kereste az intézményi szembenállást a súlyos károk ellenére, amelyet azzal okoz az együttélésben és a gazdaságban. „A spanyol kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy mielőbb visszaállítsa a törvényességet és az alkotmányos rendet, hogy helyreállítsa a békés együttélést a polgárok között, és megfékezze a gazdaság romlását, amit a jogbizonytalanság okoz” – hangsúlyozta a spanyol kormányszóvivő.