Elmormolt hazahívó szó

A minap Ilan Laufer üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős miniszter azt nyilatkozta, egy felmérés szerint az idegenbe szakadt polgárok 70 százaléka öt éven belül visszatérne, 40 százalékuk pedig már három éven belül hazatelepedne.

Arról azonban rendszerint hallgatnak az adatközlők, hogy az elvándoroltak milyen feltételekhez kötik a „csak ide” repülőjegy megvásárlását. Mert egyértelmű, hogy az erős érzelmi kötődések nem engedik végleg bezárulni a visszatéréssel kecsegtető kaput, de amikor a lehetőségek észszerű összevetéséről van szó, fizetésről, munkakörülményekről, megbecsülésről, közérzetről, tervezésről, jólétről és biztonságról, akkor a honvágy illendően elcsitul.

Rendkívül nehéz hazacsalogatni azokat, akik aktív részeseivé váltak a nyugati társadalmaknak, akiknek már beivódott a mindennapjaikba egy nagyon más világ életvitele, értékrendszere. A többi közép-kelet-európai ország kormányához hasonlóan Bukarest is kidolgozott már egy-két programot, ám néhány tucat vállalkozás beindításának felkarolása, anyagi támogatása, üzleti tervek kidolgozása, továbbképzések biztosítása sajnos vajmi keveset segít, szépít azon a problémahalmazon, amelyet röviden Romániának nevezünk, és aminek újbóli „felfedezése” óhatatlanul sokkolja a hazatérőket.

Örvendetes, hogy a külföldön élő, dolgozó több millió romániai többsége nem zárkózik el a hazatérés gondolatától, de álságos hozzáállásról tesz tanúbizonyságot az, aki ezt az érzelmi tanúságtételt arra használja fel, hogy szépítse, vonzóként tüntesse fel a valójában továbbra is lehangoló itthoni viszonyokat. Amelyek ismeretében középiskolás diákjaink, egyetemistáink jelentős hányada továbbra is azt tervezi, hogy tanulmányai végeztével elhagyja az országot.

Bizonyos, hogy amíg Románia nem kászálódik ki a korrupció, a bürokrácia, a minden hájjal megkent nagymenők és kiskirályok hálójából, nem várható az egyéni és közösségi életszínvonal hirtelen megugrása, a fiatal munkaerő itthon tartása, az emigráltak tömeges hazatérése.

Ugyanakkor az sem véletlen, hogy a mindenkori bukaresti kormány csak ímmel-ámmal foglalkozik az elvándoroltak hazacsábításával. Köztudott, hogy a kenyerüket külföldön megkeresők évente több milliárd eurót postáznak gyakorlatilag a román gazdaság címére, ami távolról sem elhanyagolható bevételforrás. Közben pedig egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kint élő románok szervezetei is a kormányra, hogy Bukarest hathatósan segítse őket identitásuk megőrzésében – azaz ottlétüket tegye otthonosabbá.

Ilyen körülmények között csakis látszatmegoldások születhetnek, a vészjósló demográfiai folyamatokhoz passzívan viszonyuló román államtól e téren sem lehet sok jóra számítani.

{K1}