Beleegyezett a PSD vezetősége a kormány átalakításába, az ALDE kivár

Krónika 2017. október 10., 17:17

Kormányátalakításra kerül sor – nyilatkozta kedden Niculae Bădălău, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, miután találkozott Liviu Dragnea pártelnökkel és Mihai Tudose miniszterelnökkel.

Niculae Bădălău, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke

A politikus a kormánypárt vezetőségének ülése után elmondta, a miniszterelnöknek végre kell hajtania egy kormányprogramot, és ahol „nem mozognak jól a miniszterek”, érthető módon frissítést fog kezdeményezni.

„Ez az ő hatásköre, és ezt tiszteletben tarjuk. Kormányátalakításra kerül sor, mivel Mihai Tudose azt mondja, hogy néhány ponton lemaradás észlelhető a kormányprogramhoz képest, a miniszterek hibájából. A miniszterelnök a végrehajtó bizottság elé terjeszti döntésének indoklását, mi pedig másvalakit javasolunk miniszternek” – idézte Bădălăut az Agerpres hírügynökség.

Arra a kérdésre, hogy a kormányfő kérte-e Liviu Dragnea lemondását a pártelnöki tisztségről, Bădălău úgy válaszolt: „Nem, ez kizárt. Hogyan kérhetné a pártelnök lemondását?”

Egyébként a PSD Országos Végrehajtó Bizottsága (CExN) csütörtökön 17 órakor ül össze megvitatni a kérdést, előzetesen a balliberális kormánykoalíció vezetői ülnek közös asztalhoz. Liviu Dragnea pártelnök és Mihai Tudose miniszterelnök kedden délután bejelentette, a csütörtöki ülés után közlik a menesztendő miniszterek nevét. Tudose szerint a PSD és a kormány közötti viszonyról is tárgyalni és dönteni fog az alakulat vezetőségi testülete.

A miniszterelnök megerősítette, a végrehajtó bizottság ülésén szó lesz a kormány és a párt közötti viszonyról is. „Bár politikai kormányról van szó, tisztázni kell néhány tényezőt azzal kapcsolatban, hogy bizonyos pártbeli struktúrák milyen szinten avatkozhatnak be a kormányzati tevékenységbe” – jelentette ki Tudose.

Különben a koalíció kisebbik alakulata gyanakvással figyeli a PSD-n belüli konfliktust. Varujan Vosganian, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) szóvivője kedden úgy nyilatkozott: az az „érzése”, hogy Tudose miniszterelnök a kormánykoalíció felbomlását szeretné, tekintetbe véve, hogy kormányátalakításról beszél, holott erről nem tárgyaltak a koalícióban. „Az ALDE és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között erről nem volt szó, és a vezetőség akkor ül majd össze, amikor Călin Popescu-Tăriceanu hazaérkezik prágai látogatásáról. Azonban tekintetbe véve, hogy az ALDE és a PSD között nem volt szó erről a témáról, az az érzésem, hogy aki a koalíció felbontását szeretné, az nem más, mint maga Mihai Tudose miniszterelnök” – mondta Vosganian az ALDE-s honatyák gyűlését követően.

Vosganian hozzátette, az ALDE nem szeretné leváltani Viorel Ilie minisztert, hiszen párton belül bizalmat szavaztak neki, és azóta nem változott semmi.A politikus újságírói kérdésre elmondta, egyelőre nem tárgyaltak egy esetleges kilépésről a kormánykoalícióból, azonban a miniszterelnök döntéseinek függvényében erről is beszélni fognak a párton belül. 

{K1}