Kelemen Hunor Aradon: minden nemzedéknek meg kell vívnia szabadságharcát

Hírösszefoglaló 2017. október 06., 16:07

Minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga szabadságharcát, a romániai magyar közösségnek pedig ma a parlamenti demokrácia eszközeivel kell lehetővé tennie, hogy a következő nemzedékek is magyarként élhessenek szülőföldjükön – hangoztatta pénteken Kelemen Hunor Aradon.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az RMDSZ elnöke a 13 vértanú tábornok emlékére állított Szabadság-szobornál mondott beszédet a nemzeti gyásznapon.

Szerinte az ezer éve Erdélyben és száz éve Romániában élő magyar közösség úgy tud méltó lenni az aradi vértanúk áldozatához, ha a mai kor eszközeivel megvívja nemzedéke szabadságharcát, hogy mindig legyen egy következő nemzedék, amely a Szabadság-szobornál emlékezni fog az aradi vértanúkra.

„Száz éve ennek az országnak vagyunk a polgárai, magyar közösségként itt teremtünk értéket, itt éljük életünket – örömmel, bánattal, szenvedéssel és alkotással –, és itt akarunk maradni a szülőföldünkön, megőrizve nemzeti identitásunkat” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor Fotó: Gönczy Tamás

A magyar és nem magyar mártírok áldozatvállalása előtt tisztelgett ünnepi beszédében Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára, aki a magyar kormány képviseletében vett részt a pénteki aradi megemlékezésen.

Az MTI által idézett államtitkár ünnepi beszédében elmondta: a leszármazottak és Magyarország prágai nagykövetsége kezdeményezésére hamarosan emléktáblával jelölik meg a csehországi Dobrány városkában Ormai Norbert honvédezredes, az első aradi vértanú szülőházát. Rámutatott: az Auffenbergből Ormaivá lett, a szabadságért új nevet és hazát választó, a mártíromságot is vállaló fiatal tiszt esete nem volt egyedülálló a honvédségnél.

Október hatodikán ezért a nem magyar származású szabadságharcosokra, a horvát, szerb, német és osztrák származású aradi vértanúkra, a szlovák honvédekre, a bécsi légióra, a lengyel önkéntesekre, a ruszin katonákra és a román származású honvédekre is kegyelettel emlékezik a nemzet vértanúi előtt tisztelgő magyarság.

Az államtitkár szerint a jó szándék, kölcsönös tisztelet és megértés tette lehetővé néhány éve Aradon, hogy ismét köztérre kerüljön a vértanúk emlékét idéző, korábban elbontott Szabadság-szobor.

Az emlékműnél mondott beszédében Íjgyártó István köszönetet mondott Arad vezetőinek, és polgárainak, amiért óvják a szabadságért folytatott küzdelemben testvérekké vált magyar és nem magyar mártírok emlékhelyét. Rámutatott: továbbra is jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és megértésre van szükség ahhoz, hogy a térségben élő népek boldogulhassanak szűkebb hazájukban.

„Így érhetjük el, hogy országainkat és népeinket csak jelképes határok válasszák el, szabadon használhassuk nyelveinket, megőrizhessük iskoláinkat, intézményeinket, élhessünk jogainkkal, hogy a jó és nemes ügyeknek ne csak mártírjai, hanem boldog birtokosai is lehessünk” – zárta beszédét a kulturális diplomáciáért felelős államtitkár.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A hideg, borús időben összesereglett több száz aradi magyar megemlékezésén Gheorghe Falcă, a város polgármestere és Arad megye román vezetői is tisztelegtek a szabadság eszményéért életüket áldozó mártírok emléke előtt. Valamennyi beszéd román, illetve magyar fordítása is elhangzott.

A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreaptă (Új Jobboldal) román szervezet tucatnyi szimpatizánsa egy húszméteres román zászlót feszített ki a téren, de nem hangoskodott. A szervezet korábban Arad belvárosában rendezett bejelentett megemlékezést a magyar honvédség állítólagos negyvenezer román áldozatáról, térfoglalási engedélyük azonban nem terjedt ki a Román–Magyar Megbékélés Parkjára, ahol az aradi vértanúk emlékét idéző Szabadság-szobor áll.

Az aradi megemlékezések délelőtt az arad-belvárosi római-katolikus templomban kezdődtek, ahol Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost celebrált szentmisét a vértanúk emlékére, délután pedig az aradi vár melletti egykori vesztőhelyen közös imával és koszorúzással tisztelegnek a megemlékezők a mártírok emléke előtt.