Leváltotta a Román Televízió vezetőségét a parlament

MTI 2017. szeptember 27., 15:49

Leváltotta szerdán a bukaresti parlament a Román Televízió (TVR) vezetőségét, és új igazgatótanácsot nevezett ki a Román Rádiótársaság (SRR) élére.

Fotó: TVR

A parlament elutasította a köztelevízió tavalyi évi eredményeiről szóló jelentését, ami maga után vonja az igazgatótanács és az elnök-vezérigazgató leváltását is. A vezetőség menesztése mellett 203 képviselő voksolt, 74-en ellenezték. Az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a többi ellenzéki párt sem támogatta a vezetőségcserét.

A szociálliberális kormánykoalíció azzal indokolta a döntést, hogy

a köztelevízió jelentésében szereplő számok nem kielégítőek

olyan körülmények között, hogy az állam nagy erőfeszítéseket tesz a televízió adósságainak törlesztése és az intézmény pénzügyi helyzetének rendezése érdekében. Radu Preda, a szenátus kulturális bizottságának elnöke szerint olyan vezetőségre van szükség, amely minőségi műsorok készítését szavatolja, és a köztelevízió visszanyeri egykori tekintélyét a nézők körében.

A TVR-t ideiglenesen Irina Radu vezette, aki azzal érvelt, hogy nehéz helyzetben vette át két évvel ezelőtt a mély pénzügyi válságban levő intézményt, és ahhoz képest jól teljesített tavaly.

A köztelevíziónak 150 millió euró adóssága volt, amit a jelenlegi kormány átvállalt az állami költségvetés terhére.

A parlament továbbra is csak ideiglenes elnök-vezérigazgató kinevezését javasolta Doina Gradea személyében, aki a szakbizottsági szavazáson megkapta a törvényhozók támogatását, és várhatóan a parlament egésze is megszavazza kinevezését.

Gradeát a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta. Korábban a legnézettebb román kereskedelmi televíziónál, a Pro TV-nél is dolgozott. Elmondta,

a közszolgálati televízió egyes adásainak nézettsége a nullához közelít, ezeket le fogja cserélni.

A törvényhozói testület ugyancsak szerdán kinevezte a közszolgálati rádió igazgatótanácsát, miután április végén a parlament leváltotta a régit. Az elmúlt hónapokban ideiglenes testület vezette a rádiót. A román média szerint a PSD által javasolt Georgica Severin volt szenátor fogja vezetni a közrádiót, aki az elmúlt hónapokban is betöltötte ideiglenesen az intézmény elnök-vezérigazgatói tisztségét. A közrádió anyagi helyzete évek óta stabil.